Csinnadratta nem volt, de azért megadták a módját

Csinnadratta nem volt, de azért megadták a módját. A helyszín a szombathelyi városháza, a bejelentést a város első embere, a polgármester tette meg, komoly beszédet is kerekített elé, a főszereplőt nem csak úgy beültették, hanem a megfelelő pillanatban bevonultatták, ami még akkor is hatásos volt, ha mindenki tudta, miről van szó.

Így jelentette be a Falco KC Szombathely és a klub tulajdonosa, a város, hogy a 24 éves válogatott kosárlabdázó, Perl Zoltán újabb hároméves szerződést ír alá a bajnoki címvédőhöz.

Sokaknak talán most felszalad a szemöldökük a csodálkozástól, hogy miért kell ennek ekkora feneket keríteni, külföldi sztárok érkezésekor szokás ilyen ceremóniát rendezni, ám éppen ez az: miért ne adhatna ekkora tiszteletet egy klub és egy város egy olyan sportolónak, aki ott nevelkedett, a teljesítményével ott szerzett önmagának nevet és tekintélyt, a szombathelyieknek pedig boldog pillanatok sorát, és a sport révén a közösség, az összetartozás élményét? Sőt, nem ez a normális, bevett szokás?

Perl Zoltán ugyanis nem máshonnan érkezett, az olaszországi és a spanyolországi évek után ide tért vissza, tagja volt a tavalyi bajnokcsapatnak, amely a sportág márciusi leállása pillanatában is vezette a tabellát, és amely először szerepelve a Bajnokok Ligájában nem vallott szégyent. Tette ezt úgy, hogy a 25 éves csapatkapitány, Váradi Benedek, szintén a Falco neveltje, a vele egy idős Benke Szilárd és az egy évvel fiatalabb Filipovity Márkó szintén magyar válogatottak, ráadásul nem az amerikai légiósok kiegészítő embereiként, hanem kulcsszerepet kapva játszották végig a csonka idényt, és melléjük még két tehetséges ifjú magyar csatlakozik a nyártól. Mindez remek példázata annak, hogy nem összeegyeztethetetlen a magyar fiatalokra építés és az eredményesség.

Perl Zoltán döntésében nyilván szerepet játszott az is, hogy Szombathelyen nemcsak itthon, hanem a nemzetközi porondon is sikeres lehet, minden adott a fejlődéséhez, és bíznak benne, amit bizonyít az is, hogy hároméves szerződést kínáltak neki, ami ebben a sportágban rendkívül ritka, a megállapodások többnyire egy, olykor legfeljebb két idényre köttetnek.

Nemény András ellenzéki polgármesterként nem érzi küldetésének, hogy mindent leromboljon, amit kormánypárti elődje – esetünkben a kosárlabdában – segített létrehozni a város örömére. Sajnos ez egyáltalán nem magától értetődő. A beszédéből egyébként az derült ki, hogy biztosan nem kényszerül magyarázkodásra, amiért a járvány sújtotta gazdasági helyzetben a város vélhetően komoly pénzt költ a Falcóra. A szombathelyiek számára fontos a helyi játékosokat felvonultató sikeres csapat, és fontos nekik az is, hogy a szombathelyi értékek lehetőleg maradjanak Szombathelyen, amiért nyilván tenni és áldozni kell. Ezért is adják meg a tiszteletet Perl Zoltánnak és társainak, azaz olcsó szójátékkal élve: értékelik az értékeket anyagi megbecsüléssel, látványos sajtótájékoztatóval, a bizalom jeleivel.

A példa tehát adott, ám sajnos nehezen követhető. Nem túl nagy bölcsesség, annyira kézenfekvő: ahhoz, hogy egy közösség, adott esetben egy klub és egy város megőrizhesse az értékeit, ahhoz azt az értéket meg is kell teremteni. Perl Zoltánt, Váradi Benedeket és a többieket gyerekekből válogatott sportolóvá kellett képezni, nevelni – és ebben a történetben ez a leglényegesebb. Ennek a sorrendnek a betartását ugyanis nem lehet megúszni.