Ahogy arra számítani lehetett, vasárnap este a Bayernnek könnyebb dolga volt nézők nélkül az Union Berlin vendégeként. Már 17. percben megszerezte a vezetést, de ekkor a videóbíró még kisegítette a hazaiakat: Gnabry fejese után Thomas Müller, ha csak centikkel is, lesen volt, mielőtt egy lépésről a hálóba kotorta a labdát. A Bayern így is még az első félidőben előnyhöz jutott. A 39. percben Subotić nem észlelte, hogy Goretzka hátulról megelőzi, s hatalmasat rúgott belé a 16-oson belül. Lewandowski – a megszokott, nem éppen kecses, de hatásos mozdulatsor végén, kivárva, hogy a kapus elmozduljon – higgadtan értékesítette a büntetőt. A második félidő percei meglehetősen eseménytelenül peregtek, Kimmich szögletéből Pavard szép fejessel szerzett gólt, s bebiztosította a Bayern így 2-0-s győzelmét.
A müncheniek ezzel visszaállították a négypontos előnyüket a tabella élén a Dortmund előtt.
Szalai Ádám csapata, a Mainz kétgólos hátrányból mentett pontot Kölnben. A vendégeknél a magyar válogatott csapatkapitánya a 69. percben, 2-1-es hátránynál állt be csereként, és hasznosan futballozott, kétszer is remek labdával szolgálta ki a társait. A Kicker napokban megjelent statisztikája szerint Szalait Bundesliga-karrierje során a 104-edszerre cserélték be, amivel az örökranglista 8. helyén áll. A Mainz a pontmentésnek köszönhetően négypontos előnyben van a 16., osztályozós helyen álló Düsseldorffal szemben.
Bundesliga, 26. forduló:
Vasárnapi eredmények:
Köln–Mainz 2-2
Union Berlin–Bayern München 0-2
Szombati eredmények:
Dortmund–Schalke 4-0
RB Leipzig–Freiburg 1-1
Augsburg–Wolfsburg 1-2
Düsseldorf–Paderborn 0-0
Hoffenheim–Hertha 0-3
Eintracht Frankfurt–Mönchengladbach 1-3
Hétfőn játsszák:
Werder Bremen–Bayern Leverkusen 20.30 (tv: Sport 1)
A Bundesliga élcsoportjának állása: 1. Bayern München 58 pont, 2. Dortmund 54, 3. Mönchengladbach 52, 4. RB Leipzig 51, 5. Leverkusen 47/25, 6. Wolfsburg 39.