Európa-liga
Apró eltérésekkel hasonlóan módosul az Európa-liga programja is, a döntők tolódásai miatt Budapest nem két, hanem három év múlva rendezheti meg a finálét. Az idei kiírás a BL-lel megegyezően nyolcas döntővel zárul, amelynek négy német város, Köln, Düsseldorf, Duisburg és Gelsenkirchen ad otthont augusztus 10. és 21. között. A hátralévő nyolcaddöntőket augusztus 5–6-án rendezik18.55-ös és 21.00 órai kezdési időponttal, és itt is később döntik el, hogy a nyolcaddöntők visszavágóit a hazai csapat stadionjában vagy Németországban játsszák-e le. Azokban a párharcokban, amelyekben elmaradt az első meccs, egy később kijelölendő helyszínen, egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. A negyeddöntőkre augusztus 10–11-én, az elődöntőkre augusztus 16–17-én, a döntőre pedig augusztus 21-én kerül sor.
Európa-bajnokság
Aleksander Ceferin örömmel jelentette be, hogy a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokság mind a 12 helyszíne, köztük Budapest vállalta a 2021-es rendezést is, így a magyar főváros az eredeti terveknek megfelelően három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek lehet a házigazdája. Az UEFA szerdán kijelölte a márciusban elmaradt Eb-pótselejtezők új időpontját is, a magyar válogatott október 8-án lép pályára Bulgáriában, a párharc győztese pedig november 12-én fogadja az izlandi–román mérkőzés továbbjutóját, ennek a tétje már közvetlenül az Eb-részvétel lesz. A Nemzetek Ligája 2020–21-es kiírása közben már szeptemberben elkezdődik: 3–5., 6–8. között egy-egy meccset játszik minden válogatott, majd október 10–11. és 13–14. között is lemegy egy-egy forduló, végül november közepén 14–15. és 17–18. között is. Az Eb-részvételért zajló NL-rájátszás mérkőzéseinek időpontjaiban az ott nem érintett válogatottak felkészülési mérkőzéseket játszhatnak. A jövő nyári Európa-bajnokság budapesti csoportmérkőzéseit 2021. június 15-én 18 órakor (a rájátszásból továbbjutó csapat Portugália ellen), 19-én 15 órakor (rájátszásból továbbjutó csapat Franciaország ellen) és 23-án 21 órakor (Portugália–Franciaország) rendezik a Puskás Arénában, míg a budapesti nyolcaddöntőre június 27-én 18 órakor kerül sor.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!