Döntetlent játszott a hét végén a Salzburg az osztrák bajnokságban, de így is hat pont előnnyel áll a tabella élén. Az ellenfél a Wolfsberg volt, Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, ám ezúttal nem góllal vagy gólpasszal került be a hírekbe, hanem egy összeggel. Ez 25 millió euró – sajtóhírek szerint a kilenc gólnál és 13 gólpassznál járó 19 éves magyar válogatott futballistáért ennyi pénzt remél a jelenlegi klubja. A hírek arról is szólnak, hogy az olasz AC Milan ezt szeretné húszmillióra lealkudni, és mindez azt jelenti, hogy a magyar légiósokról szóló összefoglalóinkban az ősztől aligha lesznek érdekeltek a Salzburg meccsei. A milánói szálat erősíti, hogy minden bizonnyal ott lesz sportigazgató és vezetőedző Ralf Rangnick, a Red Bull-csoport jelenlegi igazgatója, aki ismeri Szoboszlait és a kívánságlistája első helyére tette, de olasz lapok tudnak a bajnoki címre hajtó Lazio élénk érdeklődéséről is.

Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Szlovákiában a Slovan Bratislava már bajnok, miután 3-2-re nyerni tudott Zsolnán, Holman Dávid gólpasszt adott, majd a 66. percben lecserélték. A DAC Kalmár Zsolt vezérletével nyert 2-0-ra a Spartak Trnava otthonában, a dunaszerdahelyiek kezdőcsapatában ott volt Vida Máté és Schäfer András is, utóbbi a második félidőben már nem játszott. Bernd Storck ezzel bebiztosította a harmadik helyét és vele az indulás jogát az Európa-ligában, ami csúcs, mert a klub még sohasem szerepelt három egymást követő évben a nemzetközi porondon. Németországban Szalai Ádám csereként állt be a Mainzba, amely a Werder Bremen 3-1-es legyőzésével kiharcolta a bennmaradást, az egy félidőt játszó Sallai Roland csapata, a Freiburg 3-1-re kikapott a Bayern Münchentől, a Leipzig hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Dortmundtól, az eredmény nem a kiválóan védő Gulácsi Péteren múlt.
Nagy Dominik egy hete a bemelegítés közben sérült meg a görög Panathinaikosz mérkőzése előtt, és ezzel számára véget ért az idény. Őt a lengyel Legia Warszawa adta kölcsön az athéni klubnak június 30-ig, ám Nagy Dominik maradni szeretne, amelyről a képviselői hamarosan egyeztetnek Xavi Roca technikai igazgatóval. Korhut Mihály nem szerepelt az Arisz Szaloniki keretében az AEK Athén ellen. Angliában folytatódott a másodosztályú bajnokság, a Championship is, Nagy Ádámot a Bristol City nem nevezte a Blackburnben 3-1-re elvesztett mérkőzésre. A horvát NK Osijek Kleinheisler Lászlóval a középpályán nyert a sereghajtó Zaprešić vendégeként 1-0-ra, és továbbra is harcban áll a második helyért.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!