Lewis Hamilton nyert, és mindent elvitt a Hungaroringről

Lewis Hamilton pályafutása 86. futamgyőzelmét aratva nyerte meg vasárnap a koronavírus-járvány miatt zárt kapus Formula–1-es Magyar Nagydíjat. A Mercedes brit pilótája nyolcadszor diadalmaskodott a Hungaroringen, ezzel beállította Michael Schumacher egyik nagy rekordját: az F1-ben ők ketten vannak, akik ugyanazon a pályán a legtöbb győzelmet aratták.

Magyar Nemzet
2020. 07. 19. 17:01
null
Kreatív szurkolás. Fotók: MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombati időmérő alapján a Hungaroringen szép sorminta alakult ki a rajtrács elején: az első sorba a két Mercedes, a 90. pole pozícióját megszerző mellé pedig Valtteri Bottas került, a második sorba a két Racing Point, azaz Lance Stroll és Sergio Pérez, míg a harmadikba a két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc sorolt be. A Mercedes legnagyobb ellenfeleként elkönyvelt Red Bull ugyanakkor az időmérőn látványosan gyengélkedett, Max Verstappennek be kellett érnie a hetedik rajthellyel, Alexander Albon pedig csak a 13. pozícióból vághatott neki a hetvenkörös Magyar Nagydíjnak.

Bottas az időmérő után kijelentette, hogy az első kanyarból ő szeretne kijönni elsőként, és Hamilton is azt jegyezte meg, hogy nem lesz könnyű dolga, addig a bizonyos első kanyarig pedig hosszú az út. A hatszoros világbajnok számára mindenesetre extra motiváció is volt a Hungaroringen: eddig hétszer győzött nálunk, és a Formula–1 históriájában csak egy pilótát intettek le nyolcszor ugyanazon a pályán: Michael Schumachert Magny-Cours-ban, a Francia Nagydíjon 1994 és 2006 között – Hamiltonnak a rekordbeállítás is lebeghetett a szeme előtt.

A Hungaroringen délelőtt esett az eső, ami aztán elállt, de a pálya vizes maradt. S húsz perccel a verseny indítása előtt Red Bull-drámát láthattunk. Verstappen a rajtrácsra vezető körön a 12-es kanyarban a gumifalba csúszott, és összetörte az autója elejét. Így is folytatta a körét, beállt a rajtrácsra, a szerelői pedig próbálták menteni a menthetőt. Éppen csak végeztek, de nem lehetett biztosra venni, hogy a Red Bull tökéletes állapotban van.

A 70 körös Magyar Nagydíjon Bottas a rajtnál kiugrott, azonban ez őt zavarta meg, mert négy helyet visszaesett, Verstappen ellenben négyet előrejött. Hamilton, Stroll, Verstappen, Vettel, Leclerc, Bottas volt az első hat sorrendje, de az átmeneti esőgumikon rajtolt versenyzőknek a száradó pálya miatt tanácsos volt minél előbb abroncsot váltani. A mezőny hátsó részéből a Haas pilótái ezt a rajt előtt megtették, Romain Grosjean és Kevin Magnussen ugyan így a bokszutcából rajtolt, de megérte nekik. A kerékcserék után az ötödik körben Hamilton, Verstappen, Magnussen, Grosjean, Stroll és Leclerc alkotta az élbolyt.

Stroll és a felnyomuló Bottas „megette” a két Haast, a feltámadó Red Bullban Albon pedig a 18. körben Leclerc megelőzésével már a hetedik helyre jött fel. Hamilton magabiztosan vezetett Verstappen előtt, s ugyan fél távnál szemerkélni kezdett az eső, ez nem volt vészes, a hatszoros világbajnoknak a kerékcseréjénél közepes keveréket tettek fel. A 47. körben Bottas utolérte Vertsappent, de megelőzni nem tudta, így inkább kereket cserélt, hogy majd friss kemény keveréken a futam végén lehagyja a hollandot. A negyedik helyen Strollnak nagy volt a hátránya vele szemben, így a finn a harmadik helyre jött vissza, a Racing Pointtal nem kellett foglalkoznia. Tizenöt körrel a vége előtt Hamilton 22 másodperc előnnyel vezetett, az 58. körben az ötödik helyen haladó Vettelt körözte le.

A 67. körben Hamilton azért hajtott a bokszba, hogy lágy gumikat vételezzen, és ezeken megfussa a verseny leggyorsabb körét, hiszen ezért jár egy pont. Közben Albon elvette az ötödik helyet Vetteltől, Bottas pedig egyre közelebb került Verstappenhez. Azonban nem eléggé, mert az utolsó körben hiába érte utol, ahhoz, hogy megelőzze, még egy kör kellett volna neki. Lewis Hamilton karrierje 86. futamgyőzelmét aratva nyerte meg a Magyar Nagydíjat – beállította Schumacher említett rekordját –, és az övé lett a leggyorsabb is; mögötte Verstappen, Bottas, Stroll, Albon és Vettel ért célba az élbolyban a Hungaroringen.

– Köszönettel tartozom az egész csapatnak, azoknak is, akik a központban dolgoznak, mert nagyon jó autót fejlesztettek az idei évre. Ez az egyik kedvenc versenyem a naptárban, és ma az volt a különleges kihívás, hogy végig egyedül voltam az élen. Összességében minden tökéletesen alakult a számomra ezen a hétvégén – nyilatkozta a futam után Lewis Hamilton, aki tehát mindent vitt a Magyar Nagydíjon, és a világbajnokságon átvette a vezetést Bottastól.

A futam után kilencedik helyen célba érő Magnussent és 15. Grosjeant megbüntették, idejükhöz 10 másodpercet adtak hozzá utólag. Ennek következtében a dán versenyző a tizedik helyre csúszott vissza, elveszítette két pontja egyikét, Carlos Sainz szerzett két pontot. Grosjean szintén egy helyet bukott, ezzel 16. lett. A versenybírók a rádiózást visszahallgatva megállapították, a Haas a rajt előtt mindkét versenyzőjét utasította, álljon ki slick gumikért, és mivel nem tudta bizonyítani, hogy ezen utasítása a vonatkozó szabályokban és technikai direktívákban rögzített kivételek közé tartozik, vagyis „tiltott segítség” történt.

A vb állása, pilóták: 1. Hamilton 63 pont, 2. Bottas 58, 3. Verstappen 33, 4. Lando Norris (McLaren) 26, 5. Albon 22, 6. Pérez 22. Csapatok: 1. Mercedes 121 pont, 2. Red Bull 55, 3. McLaren 41, 4. Racing Point 40, 5. Ferrari 27, 6. Renault 12.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.