BL-selejtező: a lehető legerősebb ellenfelet kapta a Fradi

A BL-selejtező első körében a magyar bajnok Ferencváros a svéd bajnokság első helyezettje, a Djurgården ellen lép pályára, a találkozó színhelye a budapesti Groupama Aréna.

Magyar Nemzet
2020. 08. 09. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A lehetséges ellenfelek közül a legnehezebbet kaptuk, ráadásul a svédek játékban vannak, náluk tart a bajnokság, ez jelenthet nekik egy kis előnyt – nyilatkozta Dibusz Dénes, az FTC kapusa az M1 aktuális csatornának. – Másfelől nekünk így könnyebb feltérképezni őket, mert nem tavalyi meccseket kell majd elemeznünk. A zárt kapuk ellenére a hazai pálya is számunkra jelent előnyt. Képesek vagyunk kivívni a továbbjutást, és szeretnénk ismét csoportkörbe kerülni.

A svédek örülnek

– Ha választhattunk volna, akkor a Ferencvárosra esett volna a választásunk, így most érthetően nem vagyok csalódottak. A Ferencváros jó csapat, a magyar bajnok. Az igazi álmunk az lett volna, ha hazai pályán léphetünk pályára, de minden nem jöhet össze, készülünk az utazásra. Korábban már beszéltünk egymás között róla és nem hiszem, hogy a vírushelyzet miatt bármilyen probléma lenne a Budapestre és vissza történő utazással – nyilatkozta Bosse Andersson, a Djurgården sportigazgatója az Aftonbladet nevű lapnak.

A selejtező első fordulóját augusztus 18–19-én rendezik meg, az ismert már sajnos, hogy az egymeccses párharcokat mindenképpen zárt kapuk mögött rendezik meg. Az UEFA tehát nincs tekintettel arra, hogy a magyar bajnoki mérkőzéseket korlátozások nélkül látogathatják a szurkolók, a BL-selejtezőben a Fradi hazai pályán is csak nézők nélkül fogadhat ellenfelet. A sorsolás előtt az UEFA Magyarországnak három másik országgal egyetemben külön is köszönetet mondott, amiért stadionjait rendelkezésre bocsátja, amennyiben szükség lesz semleges helyszínen lejátszandó mérkőzésre.

A BL-selejtező lebonyolítása megegyezik az előző esztendőkével: négy fordulón kell túljutni a főtábla eléréséhez. Ha egy csapat kiesik, akkor az Európa-liga selejtezőjében folytathatja.

Az FTC-nek négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert meccsel az Európa-liga csoportkörébe jut. Ha kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül. Ugyanakkor ha a BL-selejtező 1. fordulójából továbbjut, a másodikban már nem lesz kiemelt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.