Csalódással kezdte az új bajnokságot a Mezőkövesd, mivel az első fordulóban kikapott Diósgyőrben. Ezzel szemben a Zalaegerszeg elégedett lehet a rajtjával, hiszen 3-3-at játszott – tegyük hozzá: remek meccsen – a bajnoki címre hajtó Mol Fehérvárral, és a teljesítménnyel, valamint az egy ponttal is elégedett lehetett az élvonalban akkor bemutatkozott fiatal vezetőedző, Boér Gábor.
– Túl vagyunk a rajton, amit jelen helyzetünkben sikeresnek értékelek – nyilatkozta a zalai klub hivatalos honlapjának a második forduló előtt. – Mezőkövesden is szeretnénk a Fehérvár elleni teljesítményünkre építeni, de tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz lesz, hiszen a tavalyi év egyik legjobban teljesítő és legszebb stílusban játszó csapatához látogatunk, ahol ráadásul kiváló szakmai munka folyik. Bízom benne, hogy jó mérkőzést tudunk játszani, szeretnénk újabb meglepetést okozni.
A ZTE a héten leigazolta Újpestről Koszta Márkot, aki korábban Mezőkövesden is futballozott, Boér Gábor a cserék közé nevezte a támadót, aki aztán a második félidőre állt be.
Kissé álmosan kezdődött a mérkőzés, a két csapat szemlátomást tartott egymástól, óvatosan futballoztak. Említésre méltó események nélkül telt el az idő a 21. percben, amikor váratlanul gólt szerzett a Mezőkövesd, Nagy Dániel lépett ki középen a védők közül egy jó átadással, majd a hálóba lőtt. Az asszisztens lest intett, ezért Solymosi Péter játékvezető szabadrúgást ítélt kifelé – ha már használhatta volna a VAR-t, biztosan megadja a gólt, Nagy ugyanis nem lesen kapta a labdát…
Bár a házigazda kezdeményezett többet, a vendégek szereztek vezetést, ráadásul szépségdíjas góllal! A 37. percben Babati jobbról, a labdának alányúlva löbbölt a jobbösszekötő helyén kilépő Vass Patik elé, aki futtából, kapásból, 8 méterről lőtt a hálóba – 0-1. Vass teljesítményének az értékét növeli, hogy erősen ballábas futballistaként vállalkozott jobbal erre nehéz kivitelű lövésre, azt pedig csak ő tudná megmondani, hogy bal oldali középpályásként mit keresett a jobb oldalon csatárpozícióban.