A B csoportban a Real Madrid még nagyobb hajrát vágott ki, de az egy pontnak is örülhet, hiszen a 86. percben még 2-0-s hátrányban volt a Mönchengladbach stadionjában. A 23 éves francia Marcus Thuram – akinek édesapja a 142-szeres válogatott, világbajnok Lilian Thuram – a 33. és az 59. percben talált be, a királyi gárda Karim Benzema a 87., Casemiro a 93. percben (!) szerzett góljaival egyenlített 2-2-re. A Real így elkerülte, hogy sorozatban negyedik meccsét is elveszítse a BL-ben: az előző kiírás egyenes kieséses szakaszában a Manchester Cityvel szemben maradt alul kettős vereséggel, az előző héten, a főtáblás küzdelmek első körében pedig a Sahtar Donecktől kapott ki otthon 3-2-re.

Fotó: Uwe Kraft / Reuters
A lefújás után a pontmentő Casemiro azt emelte ki, hogy az utolsó sípszóig küzdöttek, szerinte elég jól játszottak, a BL-ben pedig nincsenek könnyű mérkőzések. Zinedine Zidane vezetőedző elmondta, nem hitte volna, hogy ilyen drámai végjátéka lesz a meccsnek, és ilyen nehéz helyzetbe kerülnek, de a csapata megmutatta a tartását azzal, hogy képes volt felállni.
– Rosszul jött, hogy nem mi szereztük meg a vezetést, eladtuk a labdát, az ellenfelünk pedig jól kontrázott, és az első lehetőségét kihasználta. De ilyen a futball. A BL-ben 2-0-s hátrányból visszajönni a meccsbe nagyon nehéz, nekünk azonban ez is sikerült, ekkor sem estünk pánikba, ami előrevetíti, hogy nagy dolgokra leszünk még képesek – szögezte le Zidane.
A Borussia Mönchengladbach vezetőedzője, Marco Rose szomorkásan kommentálta a történteket:
– Amikor két gólt kapsz az utolsó percekben, és ezzel pontokat veszítesz, az nem túl kellemes érzés… – bökte ki a szakvezető, és a duplázó Thuram is azt mondta, hogy nagyon örül a két góljának a Real Madrid ellen, de a három pont jobb lett volna.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!