Az nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Paris Saint-Germain nem olyan teljesítménnyel jutott el a fináléba a Bajnokok Ligája előző idényében, mint amit szerda este a Başakşehir elleni csoportmérkőzés első félidejében nyújtott. Szerencséjére, tompa futballjára pontatlan játék volt a válasz a másik oldalon, így bekapott gól miatt nem, csak Neymar sérülése miatt kellett siránkoznia Thomas Tuchel csapatának. A rengeteg helyzetkezdemény ellenére 0-0-val fordult a két klub.
A második játékrészt ugyanott folytatta a PSG, ahol az elsőt abbahagyta. Pablo Sarabia már a 46. percben megszerezhette volna a vezetést a vendég gárdának, de a spanyol játékos az égbe lőtte a labdát. Végül Moise Keannek sikerült megtörnie a jeget a 64. percben: Kylian Mbappé szögletét követően az egyedül maradt csatár a kapuba fejelt. Felrázta a házigazdát, hogy hátrányba került, Keylor Navas védéseire több esetben is szüksége volt a párizsiaknak. Egyenlítés helyett azonban a francia bajnok növelte előnyét a 79. percben. Két exliverpooli párharca után született meg a gól: a Vörösök volt játékosa, Martin Škrtel mellett fordulatból talált be az evertoni kölcsönjátékos, Kean. Az előkészítő újra Mbappé volt, így ha gólszerzésben nem is, legalább gólpasszokban jeleskedett a francia.
A 2-0-s győzelemmel a Paris Saint-Germain javítani tudta mérlegét a hazai pályán a Manchester Unitedtől elszenvedett vereség után. A Başakşehir két mérkőzés után nulla ponttal szerénykedik a H csoport tabellájának utolsó helyén.
Bajnokok Ligája, H csoport, 2. forduló:
Başakşehir–Paris Saint-Germain 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Kean (64., 79.)

Fotó: EPA/Tolga Bozoglu
A PSG-hez hasonlóan a Chelsea is megküzdött esélytelenebbnek tartott ellenfelével, legalábbis az első félidőben. A londoniak részben a saját dolgukat nehezítették meg, hiszen Jorginho már a 13. percben büntetőt rúghatott, de az olasz középpályás a kapufát találta el. Itt még szerencsés volt a Krasznodar, de a 37. percben már nem: Callum Hudson-Odoi távoli lövését követően Matvej Szafonov rosszul találta el a labdát, ami a kapusról befelé gurult.