A góllal debütáló Könyves Norbertről Rossi a következőket mondta:
– Magyarországon szerencsére kicsik a távolságok, de így is rengeteget utaztunk azért, hogy megismerjük az összes magyar játékost. Könyves egy harcos, sohasem adja fel, büszke arra, hogy Magyarországot képviseli, ilyen mentalitású játékosokra van szükség. Szerbiában születve ezt könnyű volt elsajátítania.
Rossi azt is elárulta, hogy a meccs után megkérdezte Könyvest, gondolta-e volna tíz napja, hogy ilyen élményben lesz része, amire Könyves azt felelte, dehogy, s hozzátette: – Köszönöm, mister.
Kimaradt Dzsudzsák, Korhut, Lovrencsics, Szoboszlai nem lehet itt, de az új emberek mind megállják a helyüket. Mi a sikerek titka? – kérdeztük Marco Rossit.
– A csapatszellem. Nagyon elszánt minden játékos. Tavaly novemberben kikaptunk Walestől, aztán jött a járvány, s szeptemberig nem találkoztunk. Ezalatt sok e-mailt, videót küldtünk a játékosoknak arról, hogy szerintünk miben kellene fejlődniük, hogy erősebb legyen a csapat. S erre nagyon jól reagáltak, plusz munkát végeztek. Ha kikaptunk volna Szerbiában, mondjuk 2-0-ra, semmi sem történt volna, mint ahogy kikaphattunk volna a törököktől is, ahogy ez az oroszok ellen meg is történt, de senki sem mondhatja, hogy ez kudarc lenne. Azt kértem a srácoktól, hogy minden mérkőzésre emelt fővel fussanak ki. Ezt megértették, s most ez történt. Nagyon büszke vagyok rájuk.
Nem lepődtek meg a szerbek
– Nem lepett meg a jó játékuk, s egyáltalán nem becsültük le őket. Egyik csapat sem a legjobb felállásban szerepelt. Vereséget szenvedtünk, ami miatt csalódottak vagyunk, nagyon nem lehetünk elégedettek azzal, hogy az utolsó helyen állunk a csoportban – mondta Ljubisa Tumbakovics, a szerb válogatott szövetségi kapitánya.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!