A brit sztár, Adam Peaty világcsúcsot úszott a Duna Arénában

Véget ért a Nemzetközi Úszóliga első elődöntője a Duna Arénában, amelyet a címvédő, Jakabos Zsuzsannát is a soraiban tudó Energy Standard nyert meg. A második helyen a London Roar jutott a jövő hétvégi fináléba Adam Peaty 100 mellen úszott világcsúcsának is köszönhetően.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 11. 15. 16:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton kezdődött négy csapat részvételével a Nemzetközi Úszóliga (ISL) első elődöntője a Duna Arénában, és az első nap után mindössze 21 pont volt a különbség az Energy Satandard és a London Roar között. Nem volt nagy meglepetés, hogy ma ez a két csapat jutott be a jövő hétvégén rendezendő döntőbe, hiszen tavaly ők végeztek az első és a második helyen. A felállás a mostani elődöntőben sem változott, az első helyet a címvédő Energy Standard szerezte meg, amelyben negyedik lett 200 pillangón.

Ugyanebben a futamban mögötte az ötödik helyen csapott be a célba a New York Breakersben, amely negyedik lett az elődöntőben, a harmadik helyet pedig a Tokyo Frog Kings szerezte meg. Jakabos és Kapás 400 vegyesen is összecsapott, itt előbbi hatodik, utóbbi nyolcadik lett. Még egy magyar szereplője volt a napnak, Telegdy Ádám (New York Breakers) 100 háton a hetedik helyen végzett.

A nap szenzációját az olimpiai és világbajnok brit Adam Peaty hozta tető alá, aki 100 mellen Cameron van der Burgh 2009-es cáparuhás, 55,61 másodperces világrekordját faragta le 55,49 másodpercre.

Az ISL fináléját november 21–22-én rendezik a Duna Arénában, ahová Jakabos mellett csapata, az Iron is bejuthat még a másik elődöntőből.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.