Három forduló alatt mindössze három pontot gyűjtött össze a Bajnokok Ligája csoportkörében az előző évad döntőse, ezért létfontosságú lenne a Paris Saint-Germainnek, hogy ma este hazai pályán legyőzze a Lipcsét. Igen ám, csakhogy ehhez Gulácsiéknak is lesz egy-két szavuk, hiszen már az előző fordulóban is megmutatták a franciáknak, milyen fából faragták őket, amikor hátrányból fordítva győztek 2-1-re.
A PSG-nek sérülések és eltiltások miatt nyolc játékosa hiányával is meg kell birkóznia, ráadásul a főpróbája sem sikerült jól: pénteken kétgólos előnyből kapott ki 3-2-re Monacóban.
Ehhez képest a Lipcse – néhány kulcsembere pihentetésével – 1-1-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurt otthonában. Párizsban nem esélyesként lép pályára, de ha sikerül nyernie, és a H csoport másik mérkőzésén a Manchester United is diadalmaskodik a Başakşehir ellen, akkor a kiesés szélére sodorhatják a Paris Saint-Germaint. A manchesteriek első számú célja a továbbjutás, emellett a bosszúvágy is hajthatja őket, ugyanis Isztambulban meglepő vereséget szenvedtek, van miért visszavágniuk a törököknek.

Fotó: MTI/AP/Michael Sohn
A Ferencváros torinói vendégjátéka mellett a G jelzésű négyesben Dinamo Kijev–Barcelona összecsapást is rendeznek. A La Ligában szenvedő katalánok a BL-ben magabiztosan menetelnek a csoportelsőség felé, így Ronald Koeman vezetőedző azt is megengedheti magának, hogy csapata Lionel Messi, Frenkie de Jong és persze az Atlético elleni szombati bajnokin megsérült Piqué nélkül tegye meg az ukrán túrát. A két klub első meccsén barcelonai siker született, amennyiben Kijevben is a katalán sztárcsapat nyer, már biztosan nyolcaddöntős.
Bajnokok Ligája csoportkör, 4. forduló, keddi műsor
E csoport:
Krasznodar–Sevilla 18.55 (tv: Spíler 1)
Rennes–Chelsea 18.55 (tv: Spíler 2)
Az állás: 1. Chelsea 7 pont (7-0), 2. Sevilla 7 (4-2), 3. Krasznodar 1 (3-8), 4. Rennes 1 (1-5).
F csoport:
Dortmund–Brugge 21.00
Lazio–Zenit 21.00
Az állás: 1. Dortmund 6, 2. Lazio 5, 3. Brugge 4, 4. Zenit 1.
G csoport:
Juventus–Ferencváros 21.00 (tv: M4 Sport)
Dinamo Kijev–Barcelona 21.00 (tv: Spíler 1)
Az állás: 1. Barcelona 9, 2. Juventus 6, 3. Dinamo 1 (3-6), 4. Ferencváros 1 (4-11).
H csoport:
Manchester United–Başakşehir 21.00
Paris Saint-Germain–RB Leipzig 21.00 (tv: Spíler 2)