Az Orosz Kupa negyedik állomásán, Kazanyban Szofija Akatyjeva a szabadprogramjában Vanessa-Mae lírai zenéjére korcsolyázva rögtön egy négyfordulatos toe-looppal nyitott, mégpedig kombinációban egy kétfordulatossal, utána jött a négyfordulatos önmagában, majd a tripla axel, a nők számára ez is nagy kihívás. Az pedig, hogy valaki egy programon belül két négyfordulatossal és a tripla axellel is kirukkoljon, még senkinek sem jött össze. A jelenleg 15 éves amerikai Alysa Liu tavaly a Lake Placid-i junior Grand Prix-n egy programon belül ugrott négyfordulatos lutzot és tripla axelt dupla toe-looppal, az is nagy szenzáció volt, de Akatyjeva produkciója még nagyobb.

Fotó: Intsagram/Akatyevasofya
A történethez hozzátartozik, hogy a 13 éves moszkvai kislány a programja második felében már halványabb volt, többször hibázott, esett is, de így is nagyon magas pontszámot kapott; és ha a felnőttek között indul, ott ezüstérmes lett volna. A „nagyok” között a 16 esztendős Alekszandra Truszova győzött, aki a szabadprogramjában három négyfordulatossal is próbálkozott, de az egyikben elesett.
– Nagyon örülök, hogy a programom első részében minden ultra dolog összejött, sok munkám volt benne a jégen. Utána azonban kicsit kiengedtem, sajnos már nem koncentráltam eléggé, a második rész ezért nem sikerült. Erővel bírtam, azzal nem volt gond – nyilatkozta Szofija Akatyjeva, aki elárulta, hogy a négyfordulatos flippet és a lutzot is tanulja; utóbbi az orosz élversenyzők között Anna Scserbakova védjegyének számít.
Érdekesség, hogy az említett Alysa Liu már indulhat a 2022-es pekingi téli olimpián. Akatyjeva azonban, aki idén július 7-én ünnepelte a 13. születésnapját, a Nemzetközi Korcsolyázószövetség életkori megkötései miatt a két év múlva esedékes ötkarikás játékokról kénytelen lemondani, mert még akkor is túlságosan fiatal lesz. Azon nem kell meglepődnünk, hogy a példaképe honfitársa, Alina Zagitova, a 2018-as phjongcshangi olimpia aranyérmese.
S íme Szofija Akatyjeva történelmi szabadprogramja: