– Hogy állnak a verseny előkészületei?
– Remélhetőleg decemberben be tudjuk jelenteni az útvonalat, vagy legalább a versenyt fogadó városokat. Jelentkező szerencsére még most is van elegendő, de a vírus következtében megtépázott városoknak van más feladatuk is, mint a Tour de Hongrie fogadása. Abban nincs kérdés, hogy jövőre is szép helyekre jut el a verseny, és lesz néhány meglepetésünk a szurkolók számára.
– Milyen útvonalra készüljenek a rajongók?
– Ebben az évben főleg Magyarország északi és keleti vidékein jártunk. Jövőre szeretnénk ismét bevonni a magyar tengert, a Balatont, és talán ismét lesz budapesti szakaszunk is.

Fotó: Tourdehongrie.hu
– Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon láthatjuk-e jövőre is a Tour de Hongrie-n a címvédő Valter Attilát és a legjobb magyar bringásokat?
– Valter Attila indulása talán a legnagyobb kérdés most számunkra. Saját, optimista verzióm alapján Attilát 2021-ben a Tour de France-on indítja új csapata, a Groupama-FDJ. És ha ez így lesz, akkor Attila bizonyára nem indul a Girón. És már „csak” azt kell elérnünk, hogy a Groupama-FDJ rajthoz álljon a magyar körversenyen. Ez ennyire egyszerű, illetve ennyire bonyolult. A többi magyar bringás kapcsán is sok a kérdőjel. A Kométa új státuszba kerül jövőre, Pro Team lesz, és a Giro d’Italia lesz a fókuszban náluk májusban, így nem is tudom, hogy minek szurkoljak jobban, hogy Dina Marci vagy Fetter Erik a Girón vagy nálunk álljon rajthoz. Peák Barna, Kusztor Péter és Pelikán Jani esete is hasonló Valter Attilához, a csapatukkal kell megállapodnunk, és akkor már nagy rá az esély, hogy a magyar versenyzőt is elhozzák. A többi hazai bringás számára a kontinentális csapatuk meghívása vagy a magyar válogatottban való szereplés lehet az indulás záloga a Tour de Hongrie-n. Egyben azonban biztos vagyok, Valter Attila idei sikere felrázta a többieket is, hogy bizony lehet ilyen erős mezőnyben is nagyot alkotni. Biztos vagyok benne, hogy lesz kiknek szurkolnunk jövő májusban!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!