Tartalékosan lépett pályára a Real Madrid: sérülések és betegségek miatt többek között Sergio Ramos, Karim Benzema, Casemiro és Luka Jović sem állhatott Zinédine Zidane vezetőedző rendelkezésére. A csapatkapitány Ramost a spanyol válogatott németek elleni kiütéses, 6-0-s sikerrel zárult keddi Nemzetek Ligája-mérkőzés első félidejében kellett lecserélni, a diagnózis combhajlítóizom-sérülés, a védő nem játszhat szerdán az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-találkozón sem. A Real számára az is rossz előjel volt, hogy a legutóbbi bajnoki fordulóban 4-1-re kikapott Valenciában, ellenben a Villarreal bizakodva léphetett pályára, mert a legutóbbi négy tétmeccsét megnyerte.
Mindezek ismeretében váratlan volt, hogy már a második percben, a 105. másodpercben vezetett a Real Madrid. Carvahal jobb oldali beadását Marianio Díaz befejelte a hazai kapuba. Az asszisztens ugyan lest jelzett, de Lucas Vázquez nem avatkozott be a játékba, a bíró pedig a VAR segítségét igénybe véve megadta a gólt. A Villarreal főleg a második félidő közepén nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, és a 76. percben siker koronázta erőfeszítéseit. Courtois rossz ütemben mozdult ki a kapujából, az ötös jobb sarka előtt elhúzta Chukwueze lábát, a jogos 11-est pedig Gerard Moreno értékesítette, a jobb alsó sarokba lőtt, és ezzel be is állította az 1-1-es végeredményt.
La Liga, 10. forduló:
péntek:
Osasuna–Huesca 1-1
szombat:
Levante–Elche 1-1
Villarreal–Real Madrid 1-1
Sevilla–Celta Vigo 4-2
Atlético Madrid–Barcelona 21.00
vasárnap:
Eibar–Getafe 14.00
Cádiz–Real Sociedad 16.15
Granada–Real Valladolid 18.30
Alavés-Valencia 21.00
hétfő:
Athletic Bilbao–Real Betis 21.00