A magyar női labdarúgó-bajnokság a koronavírus-járvány miatt nem fejeződött be az előző idényben. A Bajnokok Ligája-indulásért külön rájátszásban küzdött meg az elmúlt éveket itthon uraló két csapat, és a Ferencváros nyert az MTK ellen.
A zöld-fehéreknek két mérkőzést kellett volna nyerniük a klub női csapatának első BL-főtáblás helyéért. Az első akadályt a luxemburgi Racing ellen sikerrel vette a Fradi (6-1), azonban korábbi három próbálkozásához hasonlóan egy csapat idén is jobbnak bizonyult a selejtezőben a Ferencvárosnál.
A szlovén Pomurje már az első félidőben 2-0-s vezetést szerzett az FTC ellen, két komoly magyar védelmi hibát kihasználva.
A második játékrész elején Mosdóczi Evelin góljával szépített a Ferencváros. Az utolsó húsz percre Czellér Dorottya kiállítása miatt emberhátrányba került az FTC, amit a Pomurje újabb két góllal büntetett, így 4-1-es győzelemmel a szlovén együttes jutott a főtáblára.