A 33 éves védő a Marca című spanyol sportnapilap beszámolója szerint nemcsak a finanszírozásban szeretne részt vállalni, hanem hajlandó közvetítőként is tevékenykedni a klub és a projektbe befektetni kívánó cégek között.

Fotó: EPA/Enric Fontcuberta
A 33 éves védő a Marca című spanyol sportnapilap beszámolója szerint nemcsak a finanszírozásban szeretne részt vállalni, hanem hajlandó közvetítőként is tevékenykedni a klub és a projektbe befektetni kívánó cégek között.
A Camp Nou 1957-ben épült meg, és a csaknem százezer fővel a legtöbb néző befogadására alkalmas európai futballaréna lett, ezt szeretnék a katalánok 105 ezresre bővíteni. Először 2014-ben akartak a felújításnak nekilátni, a munkálatok akkori értékét 600 millió eurósra becsülték. A jelenlegi kalkuláció szerint a jövő nyáron elindítandó rekonstrukcióhoz mintegy 725 millió euró szükséges.
Nem tudott meglepetést okozni Magyarország a herningi világbajnokság második napján, a németek könnyedén verték Majoross Gergely csapatát.
Gulácsi Péter mindent kivédett, de ez is kevés volt a győzelemhez Brémában.
A Puskás Akadémia négyet lőtt a kieső helyen álló Debrecennek az NB I-ben.
Vasárnap a Liverpool az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában.
Ezt gondolják a magyarok az új pápáról – videó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Orbán Viktor megszólalt az olasz villaügyről – perelni fog
Erre senki sem számított: elképesztő dolgot találtak a Marson
Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Hosszú Katinka megszólalt a Széchy Tamást pedofil edzőnek nevező poszt ügyében
Hosszú Katinka is megszólalt a legújabb úszóbotrányban
„Milák Kristóf nem az a szabadságharcos, akinek sokan szeretnék beállítani”
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Trump rendkívüli bejelentést tett a tűzszünetről
Nem tudott meglepetést okozni Magyarország a herningi világbajnokság második napján, a németek könnyedén verték Majoross Gergely csapatát.
Gulácsi Péter mindent kivédett, de ez is kevés volt a győzelemhez Brémában.
A Puskás Akadémia négyet lőtt a kieső helyen álló Debrecennek az NB I-ben.
Vasárnap a Liverpool az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.