Nehezen indult a Real Madrid Bajnokok Ligája-szereplése. Az első két fordulóban mindössze egy pontot szerzett a csapat a Sahtar Doneck, Borussia Mönchengladbach páros ellen, azt is az utolsó pillanatban mentette meg Németországban. Ahogy azonban az elit sorozatban szokása a Királyi Gárdának, megrázta magát: oda-vissza megverte az Internazionalét, így a Real máris a továbbjutás kapujában találja magát.
– Nagyon fontos három pontot szereztünk. Sergio Ramos és Karim Benzema személyében fontos játékosok hiányoztak a csapatból, de akik a pályán voltak, azok nagyszerűen játszottak, tiszta szívvel küzdöttek – örvendezett a Milánóban szerda este elért 2-0-s győzelem után a spanyolok vezetőedzője, Zinedine Zidane.
A francia mester mindkét Inter elleni meccsen csereként küldte be Rodrygót, a brazil tini pedig mindkét alkalommal egy percen belül betalált. A hazai meccsen győztes gólt szerzett, és Milánóban is az ő találata zárta le a mérkőzés érdemi részét. (Igaz, az UEFA utóbbit az elmúlt években kialakult szokással ellentétesen Hakimi öngóljaként könyvelte el.)
– Nagyon kedvelem ezt a sorozatot. Mindig arról álmodtam, hogy a Bajnokok Ligájában léphetek pályára, és eddig kifejezetten jól megy a sorozatban – mondta Rodrygo, aki eddigi kilenc BL-meccsén öt (és fél) találatot jegyez.
Miközben a Real jól reagált a nehéz helyzetére, az Inter története leggyengébb szereplése felé halad a Bajnokok Ligájában: eddigi tizenhárom szereplése során még nem fordult elő az olasz csapattal, hogy négy forduló után is győzelem nélkül állt a csoportban. Most négy meccsen két pont a mérleg, a kispad pedig egyre ingatagabb Antonio Conte alatt. A tavalyi előrelépés után idén mintha visszafejlődött volna az Inter játéka, a védelem nyeli a gólokat. Arturo Vidal érkezése Conte ötlete volt, de a chilei inkább kerékkötő a csapatban, szerdán pedig az első félidőben tíz másodperc alatt kireklamált magának két sárga lapot, még nehezebb helyzetbe hozva a ritmust egyébként sem találó Intert.
– Már az első percektől kezdve futottunk az eredmény után a korai tizenegyes miatt, és a kiállítás sem segített rajtunk. Nem tudom, mit mondott Vidal a játékvezetőnek, de nagyon durvának kellett lennie, hogy piros lapot kapott. Sajnos minőségbeli különbséget láttunk a pályán a Real javára. Nem szabad elveszítenünk a lelkesedésünket, tovább kell dolgoznunk, hogy fejlődjünk, és újra a kontinens közvetlen élmezőnyébe jussunk.