Kisinyovban (Chişinău) a Zimbru Stadion 10 500 fő befogására alkalmas, 2006-ban átadott létesítmény. Itt játssza hazai mérkőzéseit a város két csapata, a Zimbru és a Dacia, de a moldovai válogatott is itt fogadja az ellenfeleit. A stadion minden nemzetközi előírásnak megfelel.
A csütörtöki Moldova–Oroszország barátságos mérkőzést eredetileg március 31-én játszották volna, és a Moldovai Labdarúgó-szövetség (FMF) nagyon készült, az alkalomra még egyedi sálat is készíttetett a drukkereknek. Ám a Sport24 orosz portál riportjában az FMF szurkolói boltjában az egyik eladó, Viktorija elmondja, ezek most már csak a molylepkéknek kellenek, senki sem viszi őket. No persze nem ez az igazi veszteség a helyi labdarúgó-szövetségnek, mert a járvány előtt még úgy számolt, hogy telt ház lesz, és átlagban tízdolláros belépőkkel 105 ezer dollárt kasszírozhat a jegybevételből. Ehelyett a járvány miatt szeptemberben hozott rendelkezést is törölték, miszerint a stadionban 30 százalékos kihasználtsággal fogadhatnak szurkolókat; a hatóságok itt is bekeményítettek, és a találkozót zárt kapuk mögött kellett megrendezni.
Ám Kisinyovban ez nem azt jelenti, hogy egyetlen szurkoló sem láthatja élőben a Zimbru Stadionban zajló meccseket. A létesítmény ugyanis 15 emeletes (az orosz nyelvben: 16 szintes) lakóházak árnyékában fekszik, és bizonyos szinteken az erkélyeken úgy érezhetjük magunkat, mintha VIP-páholyban lennénk. S bevett gyakorlat, hogy az itt lakók a nagyobb érdeklődést kiváltó meccsekre kiadják az erkélyüket a szurkolóknak, kisebb baráti társaságoknak, akik jó néhány üveg sörrel érkeznek. Fel lehet menni a tetőre is, a „gondnokok” némi pénzért innen is lehetővé teszik a meccsnézését. Mindenki jól jár, mert ha európai topcsapat érkezik Kisinyovba – ilyen volt a franciák, az angolok vagy a hollandok vendégjátéka –, három óra alatt elkapkodják a stadionba szóló jegyeket, utána pedig már csak ötszörös, hatszoros áron lehet hozzájutni a jegyüzérektől.
Az orosz válogatott fellépése is különleges esemény Moldovában, erre már egy helyi szurkoló, Alekszandr mutat rá még a meccs előtt: „Az orosz válogatott legutóbb 2015-ben játszott nálunk. Emlékszem, két órával a nyitás előtt ott voltam jegypénztárnál, de már legalább ötvenen álltak a sorban, és olyan is volt, aki hajnali ötkor ott volt.”