– Az anyagiak tehát nem is motiválták?
– Nem vagyok álszent.
Először 2008-ban szerepeltem realityben, s A sztárok a fejükre estek című műsorral, amit megnyertem, kis túlzással több pénzt kerestem, mint a kajakozással addig összesen.
Soha nem voltam pénzéhes ember, ma sem vagyok, de anyagilag biztos lábon állok. Nem mondom, hogy nem jön jól a pénz, amit a műsorral keresek, de nem vagyok rászorulva. Inkább a feleségem szokott győzködni, mondván, valaki úgyis elvállalja a szerepet, miért hagynám ki én. Nincs menedzserem, nem kínálgatom magam, úgy szoktak keresni, győzködni, s van, amire rábólintok. A Farm VIP valóban nekem való műsor volt, végig élveztem.
– Ezekben a szerepekben, ha csak tudat alatt is, nem azt bosszulja meg, hogy a kajakozással nem tudta kivenni az életből azt, ami járt volna, sőt a pályafutása végén még meg is hurcolták, akkor ily módon kárpótolja magát?
– Érdekes kérdés. Én a mai napig sportolónak tartom magam; igen, van hiányérzetem, de azt is tudom, mit köszönhetek a kajakozásnak. Egész röviden, szinte mindent. Úgy gondolkozom, hogy a valós teljesítményért jár elismerés.
Nekem is furcsa, hogy az emberek jobban értékelik a Farm VIP-ban, mint a kajakban nyújtott produkciómat.
Ennek, mint minden reality esetében, nyilván az az oka, hogy egy ilyen szerepbe könnyen bele tudják magukat képzelni az emberek. Arról viszont túlnyomó többségüknek fogalmuk sincs, ezért igazából át sem tudják érezni, hosszú évek milyen kemény munkája kell ahhoz, hogy valaki történetesen az ezer métert három és fél perc alatt le tudja kajakozni. Nevén nevezve, ez a realitás. Igen, én is úgy gondolom, ezektől a műsoroktól elvárható lenne, hogy olyan emberek kapjanak benne szerepet, akik a maguk területén valós teljesítményt tudnak felmutatni. Innen nézve talán nem kell szégyenkeznem. Hogy bosszút állnék? Nem, biztosan nem, nem vagyok bosszúálló alkat. Azt azonban elismerem, nehezen éltem meg, hogy 2015-ben hirtelen sokkal érdekesebbé váltam a drogügyem miatt, mint előtte éveken át a sportolóként elért eredményeimmel.
– Több sikertelen év után 2015-ben újra megnyerte a hazai válogatót ezer méteren, készülhetett volna a világbajnokságra, de doppingmintája kimutatta, hogy kokaint fogyasztott. Világbajnoki, olimpiai álmok helyett eltiltották, véget ért a pályafutása. Így kellett történnie?






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!