Csak a Dinamo Kijev otthonában elszenvedett 1-0-s vereség miatt lehet némi hiányérzet a fradistákban, fejtette ki Orosz Pál, aki azzal indokolta meglátását, hogy ugyan papíron az ukránok voltak esélyesebbek, de a zöld-fehérek kifejezetten jól játszottak, megvoltak a lehetőségeik, hogy egy győzelemmel megszerezzék az Európa-liga-szereplést érő harmadik helyet a csoportban.
A Ferencváros vezérigazgatója a legnagyobb élménynek a Juventus elleni idegenbeli összecsapást tartja, amelyen vezetett a csapat és a 92. percig döntetlenre állt, amikor Álvaro Morata megszerezte a győzelmet a hazaiaknak. – Ott elhúztuk a saját orrunk előtt a mézes madzagot, de a végén jött a hideg zuhany – fogalmazott a Fradi vezetője. – Persze hatalmas élmény volt a Dinamo Kijev elleni hazai döntetlen is, amelyen kétgólos hátrányból álltunk fel.
A klubvezető szerint a Fradi számára továbbra is az Európa-ligás szereplés a realitás, de evés közben megjött az étvágy, és már az a cél, hogy a mostani és az előző idényben megszerzett nemzetközi elismerést megtartsák, ehhez azonban legelső lépésként újra meg kell nyerni az NB I-et.
A BL-szereplés után több játékosnak is akadhat majd kérője az átigazolási szezonban. Ezzel kapcsolatban Orosz Pál elmondta, ha olyan ajánlat érkezik, amellyel a futballista és a klub is jól járhat, illetve lehetőség van a minőségi pótlásra, akkor el kell gondolkozni, hiszen a labdarúgás manapság már üzlet is.