A második fordulóban, ahogy az már elhangzott, a Groupama Arénában 2-2-es döntetlent játszott a két csapat, s egyaránt elvesztette a másik négy mérkőzését, tehát ugyanúgy egy-egy ponttal áll. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek, ha a gólok száma is egyenlő, akkor az idegenben lőtt több gól dönt, ha az is egyforma, akkor az összesített gólkülönbség.
Ez utóbbiból kiindulva a Dinamo gólkülönbsége mínusz tíz, a Fradié mínusz tizenegy, tehát még a 2-2-es döntetlen is az ukrán csapatnak jó, ahogy a 0-0 és az 1-1 is. A Fradi 3-3-as vagy annál is több gólos döntetlennel vagy győzelemmel veheti át a harmadik helyet.
A Dinamo idegenben, mégis otthon nyert a hét végén
Mindkét csapat teljesítette a kötelező feladatot a hét végén. A Ferencváros Diósgyőrben nyert 3-1-re, a Dinamo pedig a szokásos megfogalmazással a Mariupol vendégeként 2-1-re. Ám ez kissé félrevezető, hiszen az Azovi-tenger partján, a háborús övezetben fekvő kelet-ukrajnai város csapata – a Sahtar Doneckhez és a Luhanszkhoz hasonlóan – nem játszhatja hazai pályán még a bajnoki mérkőzéseit sem. A Mariupol történetesen éppen a Dinamo Kijev stadionját bérli, így a Dinamo szombaton a saját otthonában győzött.
A kijeviek emlékezetes módon Barcelonában egy kezdőcsapatra való játékosukat nélkülözték a koronavírus miatt, de még két hete, a katalánok elleni hazai meccsükön is szép számmal akadtak hiányzóik. Mostanra, úgy tűnik, túljutottak a járványon, egyedül a dán Mikkel Duelund beteg hivatalosan. Rajta kívül Timcsuk, Kosztevics, Ruszin és Bujalszkij sérült, utóbbi hiánya a legfájóbb, a középpályás egy hete Torinóban bordatörést szenvedett.
A Ferencvárosnál sem beteg, sem sérült, sem eltiltott játékos nincs, egyedül Civic szereplése kérdéses, de hetek óta különben is rendszeresen Heister szerepel balhátvédként.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!