– Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a sorsolásoknál általában nincs szerencsém, bár tény, hogy kerülhettünk volna nehezebb csoportba is – adott gyorsértékelést a sorsolást követően Marco Rossi szövetségi kapitány. – Szerintem közepesen nehéz hatos tagjai lettünk. A csoportnak egyébként érdekessége, hogy három olasz szövetségi kapitány által irányított válogatott is szerepel benne.
Így igaz. Az albán válogatottnak Edoardo Reja, a San Marino-inak pedig Franco Varrella a szakvezetője. Reja jó név az olasz futballban, játékosként és edzőként is szerepelt a Serie A-ban. Futballistaként 124-szer lépett pályára az olasz első osztályban, a SPAL-ban és a Palermóban. Edzőként több csapatnál is dolgozott a Serie A-ban, karrierje csúcsának a Napolinál és a Laziónál töltött éveket tekinthetjük. Varrella kevésbé ismert, még utánpótláskorúként játszott a Juventusban.
– Bár mindkét nálunk erősebb csoportellenfelünk csak a harmadik lett Nemzetek Ligája csoportjában, ez nem szabad, hogy megtévesszen minket – folytatta Rossi –, hiszen a legutóbbi vb-n elődöntős angolok jelenleg negyedikek a világranglistán, míg a lengyelek a 19. helyen állnak, ráadásul náluk játszik Lewandowski, aki az egy vb-selejtezősorozatban szerzett legtöbb gól csúcstartója 16 találattal. Albánia szerintem a negyedik kalap erősebb csapatai közé tartozik. Andorra a 151., San Marino pedig az első 200-ban sincs benne, ugyanakkor pont Andorra kapcsán emlékezhetünk, hogy ezek a kis csapatok borzasztó veszélyesek tudnak lenni, ha nem vesszük őket elég komolyan. Ezúttal sem mi vagyunk a csoportunk favoritjai, az elmúlt hónapokban azonban többször is sikerült felborítanunk a papírformát, és most is mindent meg fogunk tenni azért, hogy erre ismét képesek legyünk!