– Mi itt komoly futballklubot működtetünk, és azért alkalmazunk embereket, mert úgy gondoljuk, hogy a legalkalmasabbak az adott feladatra – bizonygatta David Beckham a BBC cikkében. Erre azért volt szükség, mert miután január 18-án Phil Neville-t nevezték ki az Inter Miami vezetőedzőjének, felvetődött a gyanú, hogy a személyes, baráti kapcsolatuknak köszönhetően állapodtak meg, nem pedig tudatos szakmai koncepció révén.
David Beckham és Phil Neville együtt nőttek fel a Manchester United utánpótlásában, amelyhez előbbi 1991-ben, utóbbi 1990-ben csatlakozott. Később a Vörös Ördögök első csapatával hat angol bajnoki címet, 1999-ben pedig Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepeltek közösen. A Manchester Unitedben és az angol válogatottban összesen 275 mérkőzésen szerepeltek együtt, ráadásul szoros kapcsolatban a pályán, hiszen Neville jobbhátvéd, Beckham pedig jobbszélső volt.
– Mindig is hűséges voltam Philhez, mert játékosként bízhattam benne és a felfutásaiban mellettem. Sosem adtam neki a labdát, mert azt gondoltam, hogy én jobban adok be, de mégis tudtam, hogy ő ennek ellenére jön és fut, mert ez volt a legjobb a csapatnak. Ezeket a döntéseket edzőként, vezetőként is meghozza. Ezért alkalmaztuk, és ennek semmi köze a barátságunkhoz, az egymás iránti lojalitásunkhoz. Ő a megfelelő ember a megfelelő helyen – indokolt Beckham.
A labdarúgóként 2013-ban visszavonult angol sztár résztulajdonosa és elnöke az Inter Miaminak, amely 2018-ban alakult, és tavaly debütált az amerikai profi bajnokságban, az MLS-ben. Az alapszakaszt a tizedik helyen zárta az együttes, és nem jutott be a rájátszásba. Neville kinevezésével ez lenne a cél az idei második idényben.
A korábbi 59-szeres válogatott jobbhátvéd szintén 2013-ban fejezte be a futballkarrierjét, és az elmúlt három évben Anglia női labdarúgó-válogatottját irányította, amellyel a 2019-es világbajnokságon a negyedik helyen végzett, és megszerezte a kvalifikációt a tokiói olimpiára.
Beckham és Neville korábban társtulajdonosok is voltak az angol alacsonyabb osztályú Salford Citynél több másik, régi manchesteri csapattársukkal közösen, mint Gary Neville, Ryan Giggs és Nicky Butt, ám 2015-ben eladták a klubot.