Amikor a trieszti kvalifikációs tornán lehetőséghez jutott, akkor remekül védett, de főképp az olaszok elleni kvótameccsen hívta fel magára az ország figyelmét, és alighanem Itáliában is megtanulták Magyari Alda Manon nevét. A húszéves kapus beállításával a torna legfontosabb mérkőzésére Bíró Attila merészet húzott, de kifizetődött a döntése, hiszen Magyari végig magabiztosan védett. A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya reméli, tanítványa nem áll meg ennyinél.
– Még rutintalan, tapasztalatlan lányról beszélünk, akiben van tehetség. Figyelnünk kell, hogy ez ne billenjen más irányba, hiszen ugyanilyen erővel és alázattal kell dolgoznia, mint az elmúlt évben. Fokozatosan sikerült őt felépíteni erre a szintre, és még korántsem ért teljesítőképessége határára, de szerintem már ott van a legjobb magyar kapusok között. Bízom benne, hogy idővel nemzetközi szinten is a legjobbak között emlegethetjük majd.
Keszthelyi Rita is hasonlóan vélekedik az ifjú tehetségről. A pólócsapat kapitánya szerint Magyari a világ elitjébe kerülhet, ha így folytatja a fejlődést és csapattársai is a segítségére lesznek ebben. Az önbizalma megvan hozzá, rátermettségét pedig Triesztben is bizonyította.
Magyari Alda Manon különleges nevét az édesanyja egy francia kislánytól „kölcsönözte”, s fiatal vízilabdázó a sport szeretetét is a családjától örökölte, hiszen nagymamája, Pógyor Klára diszkoszvetőként ifjúsági Európa- és világbajnoki címet szerzett. Az unoka sem vallott szégyent, tehetségét már fiatal korában felismerték. Húszéves kora ellenére már hosszú ideje a felnőttek között forog, tíz évvel ezelőtt a Honvéd csapatának tagjaként már a női országos bajnokság első osztályának B divíziójában játszott. Előrejutását az sem akadályozta, hogy az úszás mindig untatta, napjainkban sem szívleli. A vizet viszont igen, a kosárlabda pedig a labdát szerettette meg vele, ezek ötvözetéből született meg a pólókarrier.

Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
Bár adódik a kérdés, nem az úszás iránti ellenszenve miatt lett-e kapus, csupán az élet hozta így. Gyerekként bekként kezdte, egy edzésen beugrott a sérült társa helyére, és azóta ki sem lehetett robbantani a kapuból. Edzői jó lábtempója és magassága mellett remek indításai miatt is ezt a posztot tartották megfelelőnek számára, sőt a kapuból képes a gólszerzésre is.