Paulo Sousa neve már szerdán este felröppent. Akkor még csak az esélyesek között emlegették a lengyel szövetségi kapitány posztjára, amely a hét elején ürült meg, mivel a szövetség a hét elején bejelentette az eddigi szakvezető, Jerzy Brzeczek távozását. Zbigniew Boniek szövetségi elnök csütörtökön délután sejtőtájékoztatót tartott, ám mielőtt kirukkolt volna az új kapitány nevével, megindokolta a régi menesztését. A döntés valóban váratlan volt, hiszen Jerzy Brzeczek a 2018-as világbajnokság után vette át a csapat irányítását, és az eddigi eredményeibe nem lehet belekötni: Ausztriát, Észak-Macedóniát, Szlovéniát, Izraelt és Lettországot megelőzve csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra, a tíz meccséből nyolcat megnyert és csak egyet veszített el. A Nemzetek Ligája A ligájának 1. csoportjában pedig meg tudta őrizni a helyét Olaszország, Hollandia és Bosznia-Hercegovina társaságában, a bosnyákok oda-vissza legyőzése mellett az olaszoktól is rabolt pontot.

– Hétfőn találkoztam Brzeczekkel és tájékoztattam róla, hogy elválnak útjaink – mondta Zbigniew Boniek. – Nehéz döntés volt, mert elismerem az akaraterejét, az elkötelezettségét és ambícióját, ám a csapat az eredmények ellenére sem játszott jól. Az Eb előtt azt éreztem, hogy a csapat nem tud előrelépni, ezért kellett váltani. Őszintén sajnálom, és annak ellenére, hogy én személy szerint elégedett voltam a munkájával, de Brzeczekkel nem értünk volna el semmit. Bár a futballisták azért vannak a válogatottban, hogy futballozzanak, nem pedig azért, hogy a kapitány jövőjén aggódjanak, Robert Lewandowskit felhívtam, és tájékoztattam, mielőtt Brzeczekkel közöltem volna a döntést.
Zbigniew Boniek ezután jelentette be, hogy a lengyel válogatott új szövetségi kapitánya portugál Paulo Sousa lett, akivel szemben az az elvárás, hogy az Eb-csoportból továbbjusson a csapattal, valamint kivezesse a gárdát a világbajnokságra. Mint ismeretes, a lengyel együttes egy csoportban szerepel majd a vb-selejtezőkön a magyar válogatottal.