Pau Gasol kedden közölte döntését, három nappal azután, hogy cáfolta az erre vonatkozó sajtóértesüléseket. – Örömmel térek haza, és hamarosan csatlakozom a Barcához. Szeretném a klub rendelkezésére bocsátani a tudásomat és tapasztalatomat az idény kulcsfontosságú pontján, miközben fejlesztem a fizikai kondíciómat is – jelentette be a Los Angeles Lakersszel két NBA-bajnoki címet nyerő center.
A negyvenéves klasszis volt Európa- és világbajnok is a spanyol válogatottal, sokan hazája minden idők legjobbjának tartják. A 216 centis játékos 2019 óta nem lépett pályára bokaproblémák miatt. Karrierjét a katalánoknál kezdte, majd 2001-ben igazolt az NBA-be, ahol a Lakers mellett megfordult a Memphis Grizzliesnél, a Chicago Bullsnál, a San Antonio Spursnél és a Milwaukee Bucksnál is. Hat NBA All Star-gálán szerepelt, olimpiákon pedig két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött.
A Barcelona nemrég nyerte meg a Spanyol Kupát, amelyben Hanga Ádám is főszerepet játszott. A csapat a spanyol bajnokságban a Real Madriddal harcol az aranyéremért, az Euroligában pedig az első helyen áll az alapszakaszban. 2010 óta nem tudta megnyerni a Barcelona a legrangosabb európai kupát, ebben is segítheti Hangáékat Gasol.