– Több banánhéj is akadt ebben a sorozatban az említetteken kívül, de az is elgondolkodtató, hogy a szlovákok ellen a cserék mindössze három pontot hoztak, a 36 éves Fegyverneky Zsófia, a 29 esztendős Raksányi Krisztina, a 27 éves Cyesha Gorre és a nála egy évvel fiatalabb Határ Bernadett vitte a prímet, holott nem is olyan régen az utánpótlás-válogatottak ragyogóan szerepeltek.
– Ebből most nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni. A kilencvenhetes és a kilencvenkilences születésű korosztályok valóban nagyszerű eredményeket értek el, és a tagjai lassan be is érnek a reményeink szerint. Ezt nagyon szeretném látni, ahogyan azt is, hogy a következő Európa-bajnokságon ezt be is bizonyítják a legjobbjai. Ez a kérdés hosszabb elemzést igényel, és
engem nem is a közeljövő, hanem a magyar női kosárlabda távlatosabb lehetőségei érdekelnek elsősorban. Menni kell előre, és amikor a stábommal együtt elvállaltuk ezt a munkát, a kitűzött cél az volt, hogy a 2023-as Eb-n a kontinens élmezőnyébe tartozzunk.
– Van, amit másként csinálna?
– Ilyen mindig van. Egy csaknem négyéves folyamat egyik állomásánál tartunk, folyamatosan monitorozzuk a magunk munkáját is. Természetesen hibáztam én is, de ezt nem az újságban fogom elemezni. Arról pedig még korai beszélni, hogy miként megyünk tovább, hiszen csupán egy napja annak, hogy véget értek a selejtezők.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!