Végül Huszti Szabolcs mondja meg, milyen a futball?

Tíz évig a „ne szólj szám, nem fáj fejem” jellemezte. Edzőként szólnia kell és fájni fog a feje.

Február óta dolgozik Debrecenben Fotó: Kovács Péter Forrás: DVSC

Nagyszerű eredménnyel mutatkozott be a DVSC élén Huszti Szabolcs, aki Szegeden 5-0-s győzelemnek örülhetett, miután múlt héten váratlanul kinevezték a debreceni csapat edzőjének Toldi Gáborral párban.

Ilyen nagy arányú győzelmet az idény korábbi részében nem aratott a DVSC Kondás Elemér vezetésével, a debreceni esélyek boncolgatása helyett azonban érdekesebb Huszti Szabolcs és vele együtt a topligában edződött kortársainak a helyzete.

Huszti Szabolcs ma már edzőként áll a pálya szélén Fotó: Kovács Péter / DVSC

„Na majd, ha azok, akik a Bundesligában, meg a Premier League-ben tanultak, hazajönnek átadni a tudást!” – bizakodtak sokan. Ezek az idők eljöttek, a 2000-es évek légiósai visszavonultak, aki akart, azóta edzőnek állt, ám az elmélet ez idáig nem igazolta magát. Két tábor alakult ki az érintettek között: vannak, akik maradtak külföldön és vannak, akik hazajöttek.

A tapasztalatok alapján egyértelműen az első tábor a sikeresebb. Ide tartozik Dárdai Pál, aki a Herthánál játékosként kivívott legenda státusát kihasználva edzőként is a Bundesligáig jutott (nyilvánvalóan profitált a válogatottnál eltöltött rövid időszakából is, de szövetségi kapitányként hét meccs alatt, zömében Berlinből dolgozva nem mélyülhetett el igazán a hazai közegben – rosszmájúan idebökhetnénk, hogy hál' Istennek).

Lőw Zsolt is úgy döntött, hogy az edzői pályán a hoffenheimi és mainzi kapcsolatait (Ralf Rangnick, Thomas Tuchel) kamatoztatja, amelynek köszönhetően tavaly a BL-döntős Paris Saint-Germain stábjának tagja volt, jelenleg pedig a Chelsea-nél dolgozik. Szabics Imre is ebbe a vonulatba tartozik, ő pályafutása leginkább meghatározó klubjánál, a Sturm Graznál tanult bele az edzői szakmába, és most az osztrák szövetségi kapitány jobbkeze a válogatottnál.

A Dárdai, Lőw, Szabics hármasban közös, hogy játékosként sem tértek haza, külföldön vonultak vissza, és ott azon melegében elkezdték építeni a második karrierjüket. Ugyanezt tette Bódog Tamás is, aki miután befejezte a játékot Mainzban, Jürgen Klopp stábjában folytatta a klubnál. Ő azonban később hazatért, amelyben nem volt sok köszönet: a Diósgyőrnél egy évig húzta, aztán a Kisvárdánál és a Honvédnál már csak hónapokig bírta.

Nem írtak sikersztorit a többiek sem, akik ebben az évszázadban szerzett topligás játékosmúlttal edzőként próbálkoztak itthon. Mátyus János 2015 óta nem kapott feladatot az NB I-ben, Horváth Ferenc már két csapattal kiesett az első osztályból. Miriuta László itthon a Győrt és a Kisvárdát vezette nem túl sokáig, Gera Zoltán pedig egyelőre nyolc meccsen egyetlen győzelmet aratott az U21-es válogatottal.

Az újabb próbálkozó most Huszti Szabolcs, aki 2010-ben egy nagy port kavart levéllel erkölcsileg a közeg fölé helyezte saját magát, és azóta interjút is csak ritkán adott. Most ugyanebben a közegben kellene érvényesülnie vezetőként, ami más kávéház, mint az, hogy a játékos-pályafutása utolsó két évére hazatért Fehérvárra.

Ott csendben tehette a dolgát a pályán, és a „ne szólj szám, nem fáj fejem” elv mögé bújhatott. Edzőként viszont garantáltan szólnia kell, és fájni fog a feje.

Huszti november végén távozott a Fehérvár sporttanácsadói posztjáról, és a személyes ellentétet sem nehéz feltételezni az ügyet övező csönd miatt. Hogy nem könnyű ember, azt korábban többször bizonyította. Hogy milyen edző, az viszont nem a Szeged elleni 5-0-ból, és nem is az NB II-ben derül majd ki, mert a Debrecen sikere ebben a mezőnyben önmagában semmit sem jelent.

Úgyhogy várjuk ki a végét, hogy lehet-e Huszti Szabolcs az első, aki sikeresen oltja a magyar klubfutballba a topligás tapasztalatait. Az esélyt megkapta, a tudás a birtokában van, de az előélete alapján lehetnek kétségeink, hogy milyen próféta lesz a saját hazájában.