Még egy hónap sem telt el azóta, hogy az ETO FC egy korábbi akadémistája, Onódi Ákos reflektorfénybe került, újabb fiatal labdarúgó öregbítheti a klub hírnevét, ugyanis a Serie A listavezetője, az AC Milan szerződtette a győri utánpótlásban, majd a felnőtt gárdában pallérozódott 17 éves balhátvédet, Kerkez Milost.
A magyar klub honlapján megjelent híradásból kiderül, a szerb-magyar kettős állampolgárságú játékos Paolo Maldininek, az AC Milan legendás balhátvédjének, jelenlegi sportigazgatójának a kérésére érkezik a piros-feketékhez.
– Talán nem is kell hangsúlyoznom, óriási lehetőséget kaptunk a sorstól azzal, hogy Milost maga Maldini invitálta a Milanhoz, kiemelve, hogy ilyen szintű játékos az olasz klub utánpótlásában, ezen a poszton nem található – magyarázta Kaposi Dániel, Kerkez menedzsere. – Azt is elmondták, hogy Milost a felnőtt csapat keretében veszik számításba, s a jelen szezonban úgy szeretnék felépíteni, hogy nyártól, Theo Hernandez mellett ő legyen a másik balhátvéd az együttesben. Szóval, van miért dolgozni, van kihívás.