Alig több mint két hét telt el azóta, hogy a Ferencváros az NB I-ben 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt, és ezzel gyakorlatilag pontot tett a bajnoki címért folytatott küzdelem végére. Székesfehérváron azóta szerződést bontottak Márton Gábor vezetőedzővel, és a városban nem is az újabb Üllői úti vendégjáték volt a legfelkapottabb téma a kupameccs előtt, hanem az elvarratlan edzőkérdés. A Nemzeti Sport információi szerint a korábbi 36-szoros válogatott csatár, Szabics Imre a legfőbb jelölt a kispadra, ám ő jelenleg az osztrák labdarúgó-válogatott másodedzője, és munkaadója nem szeretné elengedni a nyári Európa-bajnokság előtt. Így a Fradi ellen továbbra is Szalai Tamás megbízott edző irányította a Fehérvárt.
Ő legutóbb, a Diósgyőr ellen 3-1-re elveszített bajnoki után úgy értékelt – idézzük –, „kinyírtuk magunkat”, és ezúttal három helyen változtatott az akkori kezdőhöz képest. Bekerült a csapatba például Nikolics Nemanja, aki a nyolcadik percben tizenegyesből megszerezte a vezetést a Fehérvárnak, miután a zöld-fehérek téli, Belgiumból érkezett szerzeménye, Samy Mmaee mellett a földre került a korábbi ferencvárosi Ivan Petrjak a tizenhatoson belül. Felrázta az addig bizonytalankodó Fradit a bekapott gól, és a 13. percben máris összejött az egyenlítés, igaz, hathatós fehérvári segítséggel. Eldar Ćivić bal oldali beadása Myrto Uzuninak nem volt jó, de a mögötte menteni igyekvő Stopira fejéről a saját kapujába pattant a labda.
A zöld-foki védő később javított, a negyvenedik percben fehérvári szöglet után az őrzőjét megelőzve Dibusz Dénes kapujába fejelt, így újra előnybe kerültek a vendégek. A támadókra nézve kritika volt, hogy ezzel Stopira helyzetkihasználása volt a legjobb az első félidőben. Különösen a zöld-fehérek bosszankodhattak, mert Tokmac, Zubkov, Boli és Mmaee is gólt szerezhetett volna, de Kovács Dániel kapus mindannyiszor elhárította a veszélyt.
Szünet után ahogy arra számítani lehetett, a Fradi egyre nagyobb fölénybe került, ám Rebrov csapatából hiányzott az átütőerő, a hazaiak nem tudtak igazán nagy helyzetet kialakítani a fehérvári kapu előtt. A végén már hiába kapkodtak Boliék, nem változott az eredmény, 2-1-re nyert a Fehérvár, amely ezzel valamelyest enyhített a válságán, és megmaradt az esélye arra, hogy trófeával fejezze be az idényt. A negyeddöntőben a Budafokkal találkozik Szalai Tamás csapata – vele vagy nélküle.