– Még egyetlen valódi sportembert sem láttam, aki úgy indulna neki az adott versenysorozatnak, hogy előre feladja a küzdelmet. A téli felkészülés elején kijelentettük, aki nem hisz benne, hogy megelőzhetjük a Ferencvárost, annak nem kell edzésre jönnie. Az ellendrukkerek mondhatják, hogy ez kincstári optimizmus, ám olykor az is kell a sporthoz – Kovács Zoltán, a Mol Fehérvár FC sportigazgatója így válaszolt az idény előtt arra a kérdésre a Nemzeti Sportnak adott interjúban, hogy a tavaszi szezonban a Vidi befoghatja-e a Ferencvárost.
Nos, az első idei meccs visszaigazolta a hangzatos bizakodást, a Vidi vendégként 5-0-ra kiütötte az Újpestet. A jó rajtot nem követte hasonlóan jó folytatás, a fehérváriak előbb a Kisvárdától, majd szombaton a Honvédtól kaptak ki 2-1-re.

Fotó: Molfehervarfc.hu
A találkozó után Márton Gábor így értékelt az M4 Sportnak nyilatkozva:
– Megvoltak a lehetőségeink, de ilyen passzban vagyunk. Gyakorlatilag amióta itt vagyok, az ellenfél a félpályán nem tud átjönni. Egyszer jönnek, kapunk egy gólt, kikapunk. Ez van. Ezzel nehéz mit kezdenie egy edzőnek.
Arra a kérdésre, hogy behozható-e a Fehérvár hátránya a Ferencvárossal szemben, így felelt:
– Teljesen mindegy, hogy a Ferencváros mit csinál, nekünk akkor is nyernünk kell. Amíg matematika van, addig minden behozható, de az, hogy hogyan és kivel, majd kiderül.
Hogy hogyan és kivel, majd kiderül – felettébb sejtelmesen fogalmazott a tréner. Mintha már akkor tudott volna valamit.
Márton Gábor nyilatkozatát más szavakkal bár, de a Vidi honlapja is közzétette még szombaton késő este. Íme:
– Elkerülhető góllal szerzett vezetést az ellenfél. Bizonyos szituációkban a játékosokon múlik, hogy milyen döntést hoznak, a bekapott gólt sajnos egy rossz döntés előzte meg. Van, amikor egy csapat megúszhat egy ilyen hibát, mi most nem úsztuk meg. A félidő vége előtt sikerült egyenlítenünk, visszajöttünk a mérkőzésbe, a második félidőben megvoltak a lehetőségeink, mégis kikaptunk, nem volt szerencsénk. Meg tudtuk volna fordítani a mérkőzést, de kimaradtak a lehetőségek, gólok nékül pedig nem lehet meccset nyerni. Rossz megoldásokat választottunk, kapkodtunk a 16-oson belül, nem tudtuk a magunk javára fordítani a találkozót.