Úgy vertük meg az íreket, mint még soha
A pécsi Márton Gábor is tagja volt annak a csapatnak, amely 1993 májusában 4-2-re győzte le Írországot Dublinban. Szombaton este a két csapat vb-selejtezőt játszik egymással.
A pécsi Márton Gábor is tagja volt annak a csapatnak, amely 1993 májusában 4-2-re győzte le Írországot Dublinban. Szombaton este a két csapat vb-selejtezőt játszik egymással.

Vlaszák Géza elárulta, hogy mi robbantotta ki a konfliktust.

Ifjabb Mihalecz István egyszer a másodosztályban már hat meccsen ülhetett a Zalaegerszeg kispadján.

A keddi kupaelődöntő után még semmi jele nem volt annak, hogy ez edzőváltást hoz az egerszegieknél.

A korábbi magyar válogatott focista a drámai vereség pillanatában összeveszett Márton Gáborral.

Márton Gábor vállalta a felelősséget azért, amit egy héttel korábban elkövetett.

Márton Gábornak kevesebb mint fél év jutott a kék-fehérek vezetőedzőjeként.

Egy héten belül másodszor is 4-0-s vereséget szenvedett az MTK és lényegében kiesett.

Utolsó szalmaszálba kapaszkodik az MTK, a Mezőkövesd biztosíthatja a bennmaradást

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Michael Boris még a harmadik hely elérését sem tartja lehetetlennek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.