Az AC Milan 39 éves csatára a Grúzia ellen 1-0-ra megnyert stockholmi világbajnoki selejtezőn kezdőként 84 percet töltött a pályán, és a 35. percben ő adta a gólpasszt Viktor Claessonnak.
A meccs után Ibrahimović elmondta, Janne Andersson szövetségi kapitány kifejezett kérése, hogy a játékosok együtt énekeljék a himnuszt a kezdés előtt, és megígérte neki, ezúttal ő sem lesz kivétel. Hozzátette, előbb meg kellett tanulnia a svéd himnuszt, de nagyszerű érzés volt a közös éneklés.
Ibrahimović arról is beszélt, nagyon boldog és büszke volt, hogy ismét pályára léphetett a nemzeti színekben, minden pillanatban igyekezett a legjobbját nyújtani, és segíteni a csapattársainak. Hozzáfűzte, nem volt egyszerű a győzelem, mert elmaradtak a saját tudásuktól, nem voltak annyira veszélyesek, mint kellett volna.
– Végül nyertünk, és megszereztük a szükséges három pontot, de javulnunk kell. Ez volt az első meccs, még csak két-három napja vagyunk együtt, bízom benne, hogy egyre jobbak leszünk – fogalmazott a Puskás-díjas játékos.