A sorsolási procedúrán elsőként az alapszakasz győztese, a Brassó választhatott. Logikus döntésnek tűnik, hogy a nyolcadik Vasast kérte. Az vezérelhette erre az erdélyi klub vezetőit, hogy tavaly az utazást kerülendő a Gyergyóra voksoltak, ám meglepetésre a Brassó 4-3-as összesítéssel alulmaradt. A 2020–21-es idény alapszakaszában a Brassó ugyan a Gyergyó elleni mind a négy mérkőzést megnyerte, de a tavalyi ütés benne maradhatott a csapatban.
Másodikként az FTC következett, s szintén nem az alapszakaszban hetedik Gyergyót, de még csak nem is a hatodik UTE-t kérte, hanem az ötödik MAC-ot. Az alapszakaszban a két együttes szoros csatákat vívott egymással, a Fradi a megszerezhető 12 pontból hetet gyűjtött be. Csak összehasonlításképpen: a Gyergyó ellen 9, az UTE ellen pedig 8 pontot szereztek a zöld-fehérek.
Hudák Gábor szakosztály-igazgató azzal indokolta a döntést, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben nem akartak messzire utazni, az Újpesttel szemben pedig érzelemdús párharcot vívtak volna, ahol bármi megtörténhet.
– Szeretnénk kihívás elé állítani a liga legerősebb összeállítású csapatát. Sajnos nem lehetnek nézők, pedig biztosan telt ház lenne minden mérkőzésen – így fogadta a kihívást Kangyal Balázs, a MAC vezetőedzője.
Harmadikként a Csíkszereda választhatott, és az erdélyi szomszédra, a Gyergyószentmiklósra csapott le. A két székely együttes az alapszakaszban 2-2-re végzett egymással. Jason Morgan, a csíkiek vezetőedzője kiemelte: az elmúlt öt hétben 21 mérkőzésük volt, most nem szerettek volna messzire utazni, hogy több energiájuk maradjon, ezért bevállalták a tradicionális erdélyi csatát.
A negyedik Debrecennek maradt a hatodik UTE, és ebben a párharcban is 2-2-re végeztek a felek az előcsatározások során. A DEAC még nem tudott nyerni sosem Újpesten, de most a pályaelőny a hajdúságiaknál van.
Fodor András, a DEAC szakosztályvezetője az eddigi legszínvonalasabb bajnokságnak nevezte a mostanit – pedig a mérkőzések a nézők kizárásával zajlanak. Ancsin János, az UTE vezetője hangsúlyozta: megtiszteltetés, hogy most senki sem merte őket választani. A szezonban kétszer sújtotta őket a járvány, sokszor és sokan hiányoztak, ez lehet az egyik oka, hogy nem a felsőházban zártak. Ezzel együtt úgy látja, reális esélyük van a továbbjutásra.