Kellemetlen közjáték előzte meg a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének második felvonását: a liverpooli szurkolók az Anfield környékén gyülekeztek, és míg a sajátjaikat énekléssel, addig a madridiakat kövekkel és üvegekkel várták, be is törték a Real csapatbuszának egyik ablakát, pont azt, ahol Zinedine Zidane ült.
Ugyan a lelátókon nem lehettek jelen a szurkolók, így is sikerült feltüzelni a liverpooli játékosokat, és a madridi 3-1-es vereséget követően visszavágásra éhesen futottak ki a pályára. Mohamed Szalah már két perc után megdolgoztatta Thibaut Courtois-t, röviddel később James Milner távoli lövésénél is a francia hálóőr mentette meg a Realt.
A 20. percben a másik oldalon már Alisson Becker is verve volt, miután a hazaiak védelmén keresztül szlalomozta magát Karim Benzema, végül lövését csak a kapufa tudta megállítani.
A félidő közepére kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a Liverpool a hajrára gyújtotta be ismét a rakétákat. Mindezt mindhiába, mivel Szalah és Gini Wijnaldum is ziccert hibázott.
A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan kezdték a Vörösök, Roberto Firmino már két perc után Courtois ölébe bombázta a labdát. És mivel tanítványai további helyzeteiket is sorra elszórakozták, ezért Jürgen Klopp a 60. percben merészet húzva védő helyett támadót küldött be, Diogo Jota váltotta Ozan Kabakot. A gólerős portugál beállásával sem változott a játék képe: a hazaiak rohamoztak, de a vendégek toldozott-foltozott hátsó alakzata állta a sarat.

Fotó: MTI/EPA/Peter Powell
A Real Madrid leginkább csak labdatartásra törekedett, egy-két veszélyes helyzetre futotta azért neki a második félidőben. Gólra nem, de a spanyolok így is megőrizték a hazai pályán megszerzett kétgólos előnyüket, a 3-1-es madridi sikert egy 0-0-s döntetlennel koronázták meg. A rekordbajnok három év elteltével szerepel ismét a BL elődöntőjében, s a legjobb négy között egy másik angol együttes, a Chelsea vár rá.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, második mérkőzés:
Liverpool–Real Madrid 0-0
Továbbjutott a Real Madrid 3-1-es összesítéssel.
A másik szerda esti mérkőzésen:
Továbbjutott a Manchester City 4-2-es összesítéssel.