Még a második futam előtt állunk az idei Formula–1-es világbajnokságon, de máris rengeteg baj van a Haas-csapat orosz újoncával, Nyikita Mazepinnel. Az amúgy is botrányokkal övezett pályafutású, 22 éves versenyző három hete a Bahreini Nagydíj időmérőjén a Q1 végén a bemelegítő körön három autót is megelőzött, majd megperdült és keresztben állt meg a pályán. Ezzel a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel (Aston Martin) és Esteban Ocon (Alpine) gyors körét is tönkretette, s egyikük sem jutott tovább a Q2-be. Mazepin akkor azzal védekezett, hogy a csapatától kapott utasítást követte. A hebehurgya pilóta a futamon aztán már csak saját magával babrált ki, amikor a rajt után a harmadik kanyarban beleállt a falba, fél perc alatt véget vetve a versenyének.
Szombaton a világbajnokság második állomásán, az Emilia-Romagna Nagydíjon az időmérő első szakaszában Antonio Giovinazzival tolt ki Imolában. A Q1 végén az Alfa Romeo pilótája éppen megkezdte volna a gyors körét, amikor Mazepin – felrúgva az íratlan szabályokat – megelőzte, így az olasz már nem tudott javítani. A csapatrádión rögtön hangot is adott a felháborodásának.
– Mit csinál Mazepin?! Most komolyan?! – kiabálta az olasz, és még visszafogott is volt, mert hasonló esetekben bizony hosszasan ki kell sípolni a nagyközönség elé tárt rádióforgalmazást.
– Teljesen világos a helyzet. Mi mindannyian tiszteljük egymást, amikor valaki elkezdi a gyors körét, azt nem előzzük meg. De Mazepin ezt nem tartotta tiszteletben, és ez nem volt korrekt viselkedés tőle – dohogott még később is Giovinazzi.
Mazepin azonban egyáltalán nem mutatott megbánást.
– Az időmérő első szakaszában egyszerre húszan vagyunk kint, és nem elég hosszú a pálya ahhoz, hogy mindenkinek mindig elég helye legyen. Igen, van egy gentlemen’s agreement, de amikor már nekem is csak három másodpercem van, hogy elkezdjem a gyors körömet, akkor rá kell lépnem a gázra – jegyezte meg a Haas pilótája, aki amúgy Imolában is szépen „piruettezett”.
Itt pedig az orosz versenyző bahreini produkciója, s már a szezonnyitón megkapta a MazeSpin nevet. (spin=forgás)