Kanta József mezszámának megfelelően tizenkilenc percet játszott, majd a két csapat díszsorfala között hagyta el a játékteret, és fejezte be aktív pályafutását. A játékos üde színfolt volt a modern labdarúgásban, a teljes profi pályafutását az MTK kötelékében töltötte. Az élvonalban egyszer, az NB II-ben háromszor ünnepelhetett bajnoki címet a kék-fehérekkel.
Idén Kanta már jobbára kiegészítő ember volt az MTK-ban, ugyanakkor az öltözőnek még mindig fontos, megbecsült tagja volt. Búcsúját nem tudta igazán széppé tenni csapata: mire elhagyta az eredeti terveknek megfelelően a pályát, Nikolics Nemanja góljának köszönhetően már vezetett a Mol Fehérvár.
A folytatásban is a székesfehérvári csapat akarata érvényesült, amely a második félidőben Herrera kiállítása miatt emberelőnybe, majd Budu Zivzivadze és Lyes Houri találatával háromgólos fórba is került. A hajrában Tiago szépített, de a Fehérvár győzelme nem forgott veszélyben.
Az MTK ezzel a vereséggel már biztosan lemarad a nemzetközi kupaszereplés lehetőségéről, míg a Fehérvár szinte biztosan megszerezte azt. A Paks papíron még letaszíthatná a dobogóról a Vidit, de ehhez a fehérváriak utolsó fordulós veresége mellett két nagy arányú győzelemre lenne szüksége.