Sajtótájékoztatót tartott a magyar labdarúgó-válogatott 2014. október 10-én, egy nappal a Románia elleni Eb-selejtező előtt, s akkor hangzott el a debütáló szövetségi kapitány, Dárdai Pál szájából az alábbi mondat: – Dzsudzsák Balázsnak olyan bal lába van, hogy csak azt tudom mondani, rettegjenek tőle a románok holnap!
Másnap 1-0-s hazai vezetésnél lecsapott az a bal láb Bukarestben, pontosan úgy, ahogyan Dárdai azt ígérte. A 82. percben Dzsudzsák 25 méterről bombázott szabadrúgásból a román kapuba, 1-1-re mentve a mérkőzést. Azóta tudjuk, hogy Dárdai néha mintha a jövőbe látna, s ezt most a Hertha edzőjeként újra bizonyította, ezúttal Krzysztof Piąteknek jósolt.
– Megmondtam neki, hogy a következő helyzetét biztos értékesíti – biztatta Dárdai a mai meccs előtt a lengyel válogatott csatárt, aki napra pontosan két hónapja volt legutóbb eredményes az Augsburg elleni bajnokin, azóta pedig csak a kihagyott helyzetek szegték a kedvét. Erre a 13. percben Piatek az első berlini helyzetből gólt szerzett a Freiburg ellen. Dárdai megint a jövőbe látott.
Hozzá kell tenni, hogy Piatek hálás lehet a freiburgi védelemnek, ugyanis ketten is elaludtak, miután Müller kapus oldalra kiütötte Torunaringha lövését, így a kísérőinél gyorsabban reagáló lengyel lecsapott a lehetőségre.
A Hertha a 22. percben a második veszélyes akciójából is betalált. Radonjics szép csellel ültette le a védőjét a bal szélen az alapvonal közelében, majd a középre adott labdáját Pekarik fejelte közelről a kapuba.
Radonjics a 85. percben tette fel a koronát a teljesítményére, amikor három csel után a léc alá bombázott. A télen igazolt szerb játékos az első gólját és az első gólpasszát érte el a Herthában. Jobb később, mint soha.
Újabb gól nem született a folytatásban, így a Hertha máris teljesítette Dárdainak a három elmaradt meccsre vonatkozó tervét. A magyar edző azt szerette volna, ha legalább négy pontot gyűjt a csapata ezeken a találkozókon, és ez a mai győzelemmel már meg is van, hiszen hétfőn Mianzban döntetlennel kezdték a nagy bajnoki hajrát a berliniek.