Botrányok is kísérték azt a boldogságot, ami eluralkodott egész Angliában. Az ország azt ünnepli, hogy a válogatott ötvenöt év után ismét bejutott egy akkora nemzetközi torna döntőjébe, mint az Európa-bajnokság. Akkor, 1966-ban világbajnok lett a csapat, és az angolok most hasonló sikerben reménykednek. A kormány kivételes engedélyével az elődöntőknek és a döntőknek otthont adó Wembley Stadionba a járvány idején is hatvanezren mehetnek be, és mert külföldről csak karanténkötelezettséggel léphetnének be szurkolók, egész biztos, hogy ennek a hatvanezernek a java része Angliának szurkol majd. Természetesen lesznek, akik az itáliai együttest biztatják majd, ám ők zömmel olyan olaszok, akik Nagy-Britanniában élnek. Zömmel, mert a hivatalos csatornákon minden jegy elkelt, a Wembley-ben kilencezer olasz szurkoló lehet jelen, ám közülük csak ezret engednek be a kontinensről, nyolcezer belépőt az Egyesült Királyságban élő olaszoknak tartottak fenn. A brit és az olasz kormány megállapodása értelmében a Londonba utazó olasz drukkerek mindössze tizenkét órát tölthetnek Anglia területén, ezzel is minimálisra csökkentve a lehetséges kontaktok számát, valamint öt napig karanténba kell vonulniuk, miután visszatértek Itáliába.

Fotó: NurPhoto/AFP/Wiktor Szymanowicz
A botrány éppen a szurkolókkal kapcsolatos, ugyanis mint kiderült, a Dánia elleni elődöntőre több százan érvényes jegy nélkül mentek be. Több esetben az emberek szinte megrohamozták a stadion beléptetőkapuit, hogy a felgyülemlett tömeg miatt a rendezők képtelenek legyenek ellenőrizni a koronavírus elleni védettséget, valamint az érvényes jegyeket, ugyanis sokan csak intettek a telefonjukkal, és meg sem mutatták az applikációt, a forgókapukon pedig kettesével mentek át a szurkolók. Alapesetben egyébként a Wembley-ben tartott mérkőzésekre is két oltás vagy 24 órán belüli negatív teszt szükséges a belépéshez. Az újabb visszaélések elkerülésének érdekében az angol szövetség a vasárnapi döntőre jócskán megnöveli a stadion kapuinál és azokon túl szolgálatot teljesítők létszámát. Emellett gondot okoznak a jegyüzérek is: a fináléra a feketepiacon 15 ezer fontot (csaknem hatmillió forintot) is elkérnek egy jegyért.