Így aztán sor is került a stadionavatóra. Előtte a fiatalok körében népszerű Bagossy Brothers Company adott koncertet, és kialakították a legendák sátrát, amelyben a klub korábbi nagyszerű játékosaival találkozhattak a szurkolók. A meccs előtt bemutatták az egyesület új kabalafiguráját, Leót is, a kezdőrúgást pedig a stadion névadójának, Bozsik Józsefnek a fia, Bozsik Péter végezte el. A magyar futball történetében ők ketten együtt azért különlegesek, mert mindketten dolgoztak a magyar válogatott szövetségi kapitányaként, és rajtuk kívül ezt egyetlen apa-fia páros sem mondhatja el magáról. A kezdőrúgáshoz egyébként ejtőernyős hozta a labdát, azaz a szervezők mindennek megadták a módját.
Csaknem megtelt a 8400 férőhelyes aréna, és a meccs előtt a klub vezetői köszöntötték az első csapat keretéből visszavonult Djordje Kambert, a csapat eddigi kapitányát, aki a második együttes játékos-másodedzőjeként dolgozik tovább, és ezen a találkozón az első tíz percet töltötte a pályán.
Magáról a mérkőzésről felesleges részletesen beszámolni, fogalmazzunk úgy, hogy a kispestiek számára jó felkészülési lehetőség volt. A spanyol a szünetben, a magyarok a második félidő derekán szinte a teljes csapatot lecserélték, helyzet mindkét oldalon adódott, de gól egy sem. Nem is ez volt a lényeg: a csapat szurkolói és a csapat megünnepelhette, hogy új, szép otthonuk lett. Nyerni pedig majd a bajnokságban kell.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!