A lovaglás kapcsán rossz előjel volt, hogy Gulyás Michelle lova, Chaccolino a verseny első felében nullázott a japán Takamija Nacumival nyergében. Az utolsó ellenszegülésnél úgy csengették ki a japánt, hogy a lóról leesve háttal az akadályon landolt, ez már a második esése volt, s egy ilyen teljesítmény nemcsak a lovasban, a lóban is benne maradhat. Kállai Ákos szövetségi kapitány élve a lehetőséggel lócserét kért: Michelle a CRACKYFY Z nevű ló nyergében mutatkozik majd be.
– Bizonyos szabályok megengedik a lócsere lehetőségét, a két esés ez, így éltünk vele. Michelle új lova a bemutatón ment már, a négy tartalék ló között volt, és bízunk benne, hogy nem lesz vele probléma – mondta Kállai Ákos.

Gulnaz Gubajdullina sem járt jobban, lova Saint Boy szintén ellenszegült, az orosz versenyző, aki az úszást nyerte, nem tudott mit kezdeni vele a pályán. Ki is csengették a versenyzőt. Érdekesség, hogy ez a ló jutott az éllovas német Annika Schleu-nak is. Mit hoz ez a verseny??
Hihetetlen bukásokat. A német Rebecca Langhrer végigszenvedte a pályát, s csak 220 pontot szerzett, a vb-ötödik Elena Micheli, az olaszok reménysége nagyon csúnyát bukott, pályát is rendezni kellett a lovaglása után, nulla ponttal, könnyek között hagyta el a pályát.
Az előzmények alapján összeszorult gyomorral vártuk a magyarok lovaglását, Gulyás Michelle lova egy verőhiba után kétszer ellenszegült, így kihagyta azt az akadályt, majd plusz verőhiba és időtúllépés miatt végül 243 ponttal zárta a versenyt. Igazi dráma volt ez számára.
– Nem hiszem el – így hangzott a publikus első reakció Gulyás Michelle szájából még a lova nyergében.
Majd már jött is Kovács Sarolta Eutric nyergében, s egy verőhibával, reményt keltő 293 ponttal zárta a számot.
A versenyben negyedik helyen álló ír Natalya Cole 234 ponttal fejezte be a versenyt, szinte biztosan elszálltak érmes reményei. A harmadik helyről rajtoló dél-koreai Kim Sehee 286 pontot lovagolt, a második pozícióban lévő orosz Juliana Batasova Beauty nyergében 293 pontot ért el, míg Annika Schleu egyszerűen el sem tudott indulni a korábban nullázó Saint Boy nyergében, zokogva állt a rajtnál. Aztán lovát nagy nehezen rávette a rajtra, de drámai lett a végjáték. Semmit sem tudott vele kezdeni a pályán, s kicsengették a németet.