– Ha már mindenki rendelkezésre áll majd, akkor nyilván kevesebb játékidő jut majd többeknek, mint most, de az egyéni statisztikáknál fontosabb a csapat érdeke, és tudom, ezt mindenki belátja majd – szögezte le a vezetőedző. – Nagy és izgalmas kihívás a számunkra, hogy egyelőre egyszerre kell az egészségeseket edzeni és regenerálni, a sérülteket kezelni és az új embert beilleszteni, ez olyan, mintha vegyítenénk a verseny időszakát a felkészülésével. Az idény eddigi sikerei jó alapot adnak a folytatásra, amikor a teljes keretet bedobva még erősebbek lehetünk.
Nagy kihívás vár ma a csapatra is, amely a fárasztó sorozat következő állomásaként az Euroliga előző kiírásának bronzérmeséhez látogat, amely egyben a bronzmeccs visszavágója is lesz, hiszen a török Fenerbahçe éppen a Sopron legyőzésével léphetett fel a dobogó harmadik fokára. Shay Peddy is elutazott Isztambulba, mert bár nyilván alig lehet ismerete a társakról és a játékrendszerről, mégis egy emberrel többre számíthat Gáspár Dávid. Utóbbi eredményt nem jósol, természetesen szeretné megőrizni a veretlenséget, de szerinte az a legfontosabb, hogy a mutatott játék hű legyen önmagukhoz, az eddig látottakhoz.
A borítóképen: Határ Bernadett a Szekszárd elleni bajnoki döntőn 2021. május 4-én. Fotó: Mirkó István



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!