A gaboni támadó tizennégy mérkőzés után tíz gólnál jár, a bajnokságban nyolc, az Európa-ligában két alkalommal volt eredményes, a Real Madrid ellen 4-0-ra megnyert El Clásicón két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét az emlékezetes győzelemből. Mindezt úgy, hogy előtte a Premier League-ben 14 találkozón mindössze négy gólt szerzett – igaz, fegyelmi okok miatt december óta nem játszott.
Kubala még mindig Aubameyang előtt jár
A Barcelona vasárnap este 3–2-re győzött a Levante otthonában, a katalánok első gólját szerző Pierre-Emerick Aubameyang pedig továbbra is szárnyal. A klub a télen ingyen szerződtette a gaboni csatárt az Arsenaltól, ám kevesen gondolták volna, hogy ilyen jól kezdődik a spanyolországi karrierje.

Azonban Xavi a szintén problémásnak tartott Ousmane Dembélé mellett vele is megtalálta a közös hangot, amiből a csapat is rengeteget profitál.
A teljesítményéről pedig mindent elmond, hogy Lionel Messinek 38, Luis Suáreznek 24, Rivaldónak pedig 22 mérkőzés kellett ahhoz, hogy megszerezze az első tíz gólját a Barcelonában, és csak három olyan játékos volt a klub történetében, aki jobban kezdett Aubameyangnál.
A kétszeres világbajnok, később a rivális Real Madridot erősítő Ronaldo kilenc találkozó után lépte át a tízgólos határt, Romáriónak 12, míg Kubala Lászlónak 13 meccsre volt szüksége ehhez. Samuel Eto’o pedig szintén 14 találkozó után érte el ezt a mérföldkövet. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a harminckét éves gaboni támadót tíz-húsz év múlva is a fent említett játékosokkal emlegetik majd egy lapon, de ha így folytatja, akkor sok örömet szerethet még a Barcelona drukkereinek.
További Sport híreink
Borítókép: Aubameyang villámrajtot vett Barcelonában (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ezért kell edzenie meccsnapon is csoportelső női pólósainknak
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.

Már ezen a nyáron elvihet egy újabb Liverpool-játékost a Real Madrid
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.

Az ötvenhez közeledve visszatér a pályára a 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.

Lionel Messi sorozatban ötödször duplázott, káprázatos szabadrúgásgólt lőtt + videó
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk