Ennek ellenére Fucsovics számára még nem ért véget a Garros, párosban pénteken máris a második fordulóban léphet pályára Frances Tiafoe oldalán, miután a Tabilo, Etcheverry kettős nem vállalta ellenük a játékot. (A chilei Tabilo néhány napja az egyes főtáblától is visszalépett.)
– Úgy mentünk volna fel a pályára, hogy meg akarjuk nyerni a mérkőzést, de örülök, hogy ma nem kellett játszani, és rápihenhetünk a holnapi meccsre. Még nem játszottunk együtt párost, de szerintem jó partner lesz Tiafoe. Jól szerváló, ügyes kezű. Úgy érzem, össze fogunk illeni – mondta az Eurosportnak Fucsovics.
A magyar játékoshoz hasonlóan Tiafoe is csütörtökön fejezte be egyes szereplését Párizsban, a huszonnegyedik kiemelt amerikai négy játszmában kapott ki a belga David Goffintől. Az először együtt játszó duónak nem lesz könnyű dolga, a háló túloldalán az Australian Open-bajnok Thanasi Kokkinakis áll majd, igaz, ezúttal nem honfitársa, Nick Kyrgios, hanem a kazah Alekszandr Bublik oldalán.