Mindig rossz hír, ha egy teniszező feladni kényszerül a meccsét, s különösen aggasztó lehet az ilyen fejlemény, ha ez nagy torna előtt esik meg a játékossal. Márpedig Fucsovics Mártonnal ez történt: a vasárnap kezdődő Roland Garros előtti utolsó meccsét mindössze négy játék után feladta a szerb Dusan Lajovics ellen a római ATP 1000-es viadal selejtezőjében.
Fucsovics Márton nem gyárt forgatókönyveket
Fucsovics Mártonnak idén eddig nem jött össze az igazán nagy eredmény, de a magyar teniszező továbbra is bízik abban, hogy az elvégzett munkájának meglesz az eredménye.

– Nagyon hálás vagyok a csapatomnak, hogy a támogatásukkal tudtam pár napig csak a regenerációra fókuszálni, most már jobban érzem magam – szögezte le lapunknak Fucsovics, aki amiatt sem keseredett el, hogy 2022-ben eddig nem sikerült igazán kiemelkedő eredményt elérnie: idén két negyeddöntő volt eddig számára a csúcs Rotterdamban és Dohában. A magyar teniszező az évet a világranglista negyvenedik helyén kezdte meg, mostanra azonban visszacsúszott az ötvenötödik pozícióba, a kizárólag az idei eredmények alapján pedig a hetvenhetedik helyen áll.
– Az edzőimmel folyamatosan azon dolgozunk, hogy hétről hétre jobb teljesítménnyel léphessek fel a pályára.
A korábbi évekhez képest az év eddig versenyein néha nehezebben jött ki a lépés, de bízom a befektetett munkában. Mindenképpen célom, hogy az évet a legjobb ötven között zárjam.
Sok pontot kell védenem, úgyhogy most ez az elsődleges.
A legtöbb ranglistapontot, a jelenlegi 965-ból 360-at a tavalyi wimbledoni negyeddöntő jelenti Fucsovics számára. A füves pályás Grand Slam-torna körül ráadásul sok a bizonytalanság: mivel a szervezők az ukrajnai háború miatt nem engedik rajthoz állni az orosz és a fehérorosz teniszezőket, az ATP és a WTA szankciókat helyezett kilátásba Wimbledonnal szemben. Bár az ATP és a WTA is úgy döntött, hogy az angliai felvezetőtornákon szerezhető pontszámok nem változnak, egyes források szerint a sportág legnagyobb presztízsű tornáján idén nem lehet majd ranglistapontokat szerezni.
Ez a döntés Fucsovicsot is rendkívül érzékenyen érintené.
– Wimbledon mindig is az egyik kedvenc versenyem volt, nagyon sokat jelent nekem. Egyelőre nem gyártok forgatókönyveket, mindannyian várjuk a hivatalos kommunikációt – fogalmazott higgadtan a magyar teniszező.
Fucsovics a Roland Garroson karrierje során huszadik alkalommal játszik majd Grand Slam-torna főtábláján, de soha annyi honfitársa nem csatlakozott még hozzá az egyes mezőnyben, mint idén: Balázs Attila a védett ranglistájának köszönhetően, míg a nők között Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma aktuális pozíciója alapján indulhat a párizsi viadalon.
– Nagyon-nagyon örülök neki! Magyarként, magyar teniszezőként azt hiszem, mindannyian szurkolunk egymásnak – jelentette ki Fucsovics Márton.
Az öt főtáblás játékoshoz még ketten csatlakozhattak volna, ám Jani Réka és Piros Zsombor két-két győzelem után a selejtező utolsó fordulójában egyaránt vereséget szenvedett, előbbit a szerb Alekszandra Krunics, utóbbi a portugál Nuno Borges győzte le.
További Sport híreink
Borítókép: Fucsovics Márton a barcelonai tenisztornán (Fotó: AFLO/Mutsu Kawamori)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Allen Heine irányításával az FTC női kézilabdacsapata a BL négyes döntő után a bajnoki címről is lemarad

Gera Zoltán a kiesés okairól beszélt, edzőként sorra kapja a pofonokat
A korábbi kiváló futballista a szezon közben vette át a kecskeméti csapatot.

Marozsán Fábián nagy bravúrja után Djokovics-verő tinédzser ellen játszik
Andrej Rubljovval egy éven belül már negyedszer nézett farkasszemet a magyar teniszező.

Jannik Sinner sötét döntéséről vallott, hallani kell a közönség reakcióját + videó
Az olasz világelső teniszező három hónapig nem játszhatott korábbi pozitív doppingtesztje miatt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével

Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból

Meghallotta Trump hangját a telefonban Zelenszkij és Macron és azonnal bejelentették a béketervet: Egyesült Államok, Egyesült Államok, Egyesült Államok

Trump így reagált az orosz elnök javaslatára

Forrtak az indulatok az FTC edzője és játékosa között – videó

A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Magyar Péter óriási árat fizethet a kettős beszédért Ukrajna ügyében

"A Fradi a bíróval volt jobb" - Bognár György súlyos kritikája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Allen Heine irányításával az FTC női kézilabdacsapata a BL négyes döntő után a bajnoki címről is lemarad

Gera Zoltán a kiesés okairól beszélt, edzőként sorra kapja a pofonokat
A korábbi kiváló futballista a szezon közben vette át a kecskeméti csapatot.

Marozsán Fábián nagy bravúrja után Djokovics-verő tinédzser ellen játszik
Andrej Rubljovval egy éven belül már negyedszer nézett farkasszemet a magyar teniszező.

Jannik Sinner sötét döntéséről vallott, hallani kell a közönség reakcióját + videó
Az olasz világelső teniszező három hónapig nem játszhatott korábbi pozitív doppingtesztje miatt.