A junior Grand Slam-bajnok magyar teniszező a mérkőzés után értékelt a Magyar Nemzetnek.
– Kicsit izgultam, legalább annyira, mint az első selejtezős mérkőzésemen. De már a beütésnél, a bemelegítésnél éreztem, hogy jó napot fogtam ki. Valahogy sejtettem, hogy ma jól fog menni a tenisz. Az ellenfelem, Jegor Geraszimov hatalmasakat szervált, de szerencsére jól mentek a fogadások, úgy is mondhatnám, hogy ez volt a siker kulcsa. A labdameneteket én igyekeztem irányítani, próbáltam megmozgatni, kicsit kifárasztani, futtatni az ellenfelemet, és ez nyerőnek bizonyult. A főtáblára kerülés lesz a tét a következő mérkőzésen a portugál Nuno Borges ellen, ő a 126. helyen áll a ranglistán, már őt is láttam játszani, és tudom róla, hogy csakúgy, mint az előző két ellenfelem, ő is remekül adogat. De lassan már ehhez is hozzá vagyok szokva itt a Roland Garroson. Feldob a tét, hogy a főtáblára kerülésért játszhatok, minden erőmre szükség lesz, hogy kiharcoljam a továbbjutást a portugál ellenfelemmel szemben. Bevallom őszintén, magam sem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog menni a játék. Három-négy hétig a hátfájdalmaim miatt alig tudtam edzeni, ehhez képest kellemes meglepetés az idei párizsi szereplésem, de nem szeretnék itt megállni– mondta Piros Zsombor a Jegor Geraszimov ellen 6:4, 6:4-re megnyert mérkőzés után.
A junior Grand Slam-bajnok játékosnak az idei a legjobb szereplése a felnőtt GS-versenyeken. 2018-ban a selejtező második fordulójában búcsúzott az Australian Openen, idén (legalább) egy körrel tovább jutott.
A nők selejtezőjében Jani Réka Luca az ausztrál Jaimee Fourlis ellen győzött hátrom játszmában, 6:7 (3-7), 7:5, 6:3-ra. A főtáblára jutásért a 13. kiemelt szerb Aleksandra Kruniccsal (117.) csap össze pénteken.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!