– Azért döntöttem a DVTK mellett, mert ezen a klubon éreztem leginkább azt, hogy engem akarnak – indokolta a döntését Szőke Adrián a klub honlapjának. – Hollandiában sokat tanultam és rengeteg tapasztalatot szereztem, játéklehetőséget viszont szakadozottan kaptam. Ezért nem tudtam igazán belelendülni, és száz százalékig megmutatni, mire vagyok képes. Számomra most az legfontosabb, hogy számítanak rám, és mindent megteszek azért, hogy folyamatos játéklehetőséget harcoljak ki magamnak, és hasznára legyek a csapatnak. Támadóként nem is lehet más a célom, mint gólpasszokat adni a társaknak, esetleg góllal járulni hozzá a csapat sikeréhez.

Szőke Adrián a Vajdaságban született, és ott sajátította el a labdarúgás technikai, fizikai és mentális alapjait. 15 évesen a Tarpa első csapatában 14 meccsen kilenc gólt szerzett egy szezon alatt, nem csoda, hogy tavasszal már a felcsúti korosztályos csapatokban szerepelt. Egy évnyi magyarországi játékot követően Németországba igazolt, ahol előbb a BW Königsdorf, majd az 1. FC Köln U19-es csapatában folytatta. A kölnieknél lépett fel a második csapatba, ezt követően Hollandiába távozott. A Heracles Almelo csapatánál három idényt töltött el az Eredivisieben, ugyanakkor nem tudott meghatározó szerepet kivívni magának, ezért amikor nyáron lejárt a szerződése, elfogadta a DVTK hívását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!