Magyarán hiába igazolt a DVSC a nyáron lényegében fél keretre való, 15 játékost, a vezetőedző szerint nincsen annyi használható labdarúgója, hogy a kispadról olyat küldjön pályára, aki lendíteni tudna a csapaton, amikor arra szükség van. Ez igen komoly, ráadásul nyíltan vállalt kritika a debreceni klubvezetés felé, persze, hogy ki vállalja a felelősséget a nyári átigazolásokért, az kérdéses.
A nyár elején például még Tőzsér Dániel sportigazgató jelentette be a horvát támadó, Andre Erceg érkezését, akit júliusban máris elbocsátott a klub, amelynek közben új tulajdonosai, új menedzsmentje és új vezetőedzője lett. Mindennek az eredménye öt forduló után nem látszik:
Dzsudzsákék még nem nyertek meccset, négy ponttal a tizedik helyen állnak, de mögöttük a Fehérvárnak kettővel, az Újpestnek eggyel kevesebb mérkőzése van, tehát ebből egy potenciális utolsó hely is lehet.
Eközben az újonc Kecskemét öt forduló után az NB I élén áll, miután szombaton 3-1-es győzelmet aratott a ZTE ellen hazai pályán. A vendég zalaegerszegiek edzője, Ricardo Moniz elismerte a vereségük jogosságát, de közben a magyar játékvezetőket bírálta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!