„Először is azt kell mondanom, hogy hatalmas köszönettel tartozom Molnár Balázsnak, hiszen nehéz helyzetben, gondolkodás nélkül sietett a klub segítségére. Az előző edzőnek (Waltner Róbertnek – a szerk.) két sikertelen idénye után adtam lehetőséget a bizonyításra, ő menet közben hagyott itt minket, a klub érdekeit nyilvánvalóan nem szem előtt tartva. Ez is rávilágított arra, hogy még körültekintőbben kell kiválasztanunk a következő edzőnket. Azt gondolom, hogy rátaláltunk arra a szakemberre, aki az elképzeléseinknek mindenben megfelel. Közel vagyunk a megállapodáshoz egy jó nevű külföldi vezetőedzővel, akivel szóban már megegyeztünk, és reményeim szerint a felkészülést már vele fogjuk elkezdeni.”

Ricardo Moniz 2012 augusztusa és 2013 decembere között 45 tétmérkőzésen irányította a Ferencvárost. A Ligakupa-győztes edző jelenleg a Hamburgnál dolgozik képességfejlesztő edzőként, jó kapcsolatban van a ZTE sportigazgatói posztját június 1-jétől betöltő Dragóner Attilával, akivel a Ferencvárosnál együtt dolgozott. Végh Gábor beszélt a csapat felkészüléséről is:
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a mag adott, nem kell új csapatot építenünk. Amennyiben megfelelő szakmai tudással és szerencsés kézzel választjuk ki azokat a játékosokat, akiket igazolunk, akkor egy minőségi változás fog következni. Nem mennyiséget, hanem minőséget szeretnénk igazolni a nyáron, amelynek ezen belül is két összetevője lesz. Egyrészt lesznek kész játékosok, akik azonnali segítséget fognak jelenteni, másrészt arról sem mondunk le, ami a küldetésünk, azaz próbálunk igazolni tehetséges fiatalokat, az ő beépítésük és felépítésük a jövőnket jelenthetiBiztos vagyok benne, hogy a korábban említett okok miatt sokkal jobb csapatunk lesz jövőre. Én is sokat tanultam a mögöttünk álló időszakból, és azt gondolom, hogy úgy, ahogy az elmúlt három évben, a következő idényben is tovább fogunk fejlődni, és végre az első öt helyezett közé oda tudunk érni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!